2017. október 25., szerda

Képregényoldalak retusálása

Olyan nincs, hogy ne szúrjak el valamit kihúzás közben! Majdnem minden oldalhoz hozzá kell nyúlni utólag. Az alábbiakban pár találomra összehordott gondolatot/technikát osztok meg veletek retusálás témában. Fontos tudnivaló, hogy digitálisan minden sokkal egyszerűbb lenne, de én szeretek minél több mozzanatot hagyományos technikával letudni, hogy szkennelés után minél kevesebbet kelljen bohóckodni a rajzzal. Hogy miért nem eleve digitálisan dolgozok? Mert nem esik kézre egy ideje, és kerülöm, amikor csak tehetem. Színezésnél nem tehetem, de térjünk vissza inkább a fő témánkhoz.

Jelölések

A következő munkarend szerint dolgozom. Először megrajzolom az összes oldalt, majd kihúzom egyhuzamban mindet, és mielőtt szkennelem, egy menetben retusálok, amit kell. Sokszor előfordul, hogy ha nem feltűnő a hiba, megfeledkezem, hol kellett volna javítani, és csak akkor veszem észre, amikor már késő. Ezért kitaláltam, hogy amint elrontok valamit kihúzáskor, rögtön feltapasztok egy kis jelölőcédulát a papírra. Olyat használok, aminek nem túl nagy a ragasztós felülete, és nem is valami erős a rögzítés, így nem árt a tusrajznak, amikor felszedem.


Hibajavító festék

Fekete-fehér, vonalrajzos technikával készítem a képregényeimet fehér papírra, így használhatok retusáláshoz hibajavítót. Kíváncsiságból kértem egy Deleter White 2-t is, amikor Japánból rendeltem művészkellékeket, de igazából úgy sejtem, a technika többet számít, mint a festék márkája. A White 2 kicsit sűrűbb, mint a White 1, de tök mindegy, mert a fehér festékek úgy általában gyengén fednek, vagyis gyakran több rétegben kell felhordani őket. Méghozzá több vékony rétegben, mert vastagon felkenve modellfestős szlenggel élve "túrós" felületet kapunk.

Ha ilyen itthoni Ápiszos hibajavítót vennék, aminek a kupakjában saját ecset van, azt is inkább úgy használnám, hogy kiöntök egy kicsit egy palettára, és szükség esetén a megfelelő állagúra hígítva rendes művészecsettel vinném fel. Pláne, ha nem konkrétan hibajavításra, hanem kitöltött felületek díszítésére van szükség. Például fehér motívumokat a fekete ruhára könnyebb utólag felfesteni, mint megrajzolni, aztán kitöltéskor kerülgetni. Lehet használni fehér filctollat, ceruzát vagy zselés tollat is, de elég fontos, hogy ne oldja fel a tust, mert akkor egy szürke pacsmagot csinál. Bizonyos tinták érzékenyebbek erre, mint mások, érdemes próbatrutymákolást végezni. Az is szempont lehet, hogy miután megszáradt, lehet-e rá rajzolni, vagy elkenődik-e rajta a tus, lekaparja-e a toll?

Ragasztgatás

A legutóbbi Silent Manga Audition pályázatra szánt (szöveg nélküli) képregényem egyik jelenetébe nyúlok bele az alábbi képeken. A sztori szerint a srác egy másik karakternek magyarázza, hogy ha nem ment volna vissza érte a sivatagba a motorbaleset után, még azt mondták volna rá, hogy direkt veszejtette el őt. Viszont utólag jöttem rá, hogy az olvasó nem biztos, hogy úgy értelmezi a képet, hogy a karakter ezt elmondja, lehet, hogy úgy jön le, mintha gondolná vagy latolgatná a dolgokat. 


Újrarajzolni nem volt idő, viszont arra gondoltam, egy gesztussal kicsit egyértelműbbé lehet tenni a szitut. De nem akartam belerajzolni a kész panelbe, hátha mégis más megoldást választanék, és akkor már nem lenne visszaút. Fogtam egy másik papírt, felvázoltam a mutogatós kezet kb. megfelelő méretben, majd ollóval kivágtam, és rápróbáltam a képregényoldalra. Sikerült megfelelő pozíciót találni neki, úgyhogy kihúztam, majd felragasztottam. 




Ehhez transzfer ragasztót érdemes használni, így többször is levehető és visszarakható a protézis, ha át kell pozicionálni. Létezik stiftes és spray kivitelben, utóbbi hobby boltokban kapható (de nem minden spray ragasztó transzfer is egyben!). Miután megtaláltam a kéz végleges helyét, levágtam a felesleget, és hogy továbbra se keljen az eredeti rajzba nyúlni, mert ki tudja, digitálisan retusáltam.

2017. október 3., kedd

Ajánló - Araki mangaoktató könyve

Rengeteg, nyugati rajongókat megszólító mangás oktatókönyv létezik. Színvonaluk egyenetlen, bár például a közismert How to Draw Manga sorozatban találkoztam pár, elsősorban kezdőknek hasznos kötettel. Alapvető hiányossága azonban többségüknek, hogy jellemzően csak a mangakészítés rajzi oldalával, azon belül is főleg karakterek és objektumok megformálásával foglalkoznak, míg a történetírás, az oldalkompozíciók felépítése, a karakteralkotás mélyebb elemzése sokszor elsikkad.

Araki Hirohiko egyebek mellett a harminc éve futó, világszerte népszerű JoJo's Bizarre Adventure című mangasorozat alkotója. Ha egy ilyen kaliberű mangaka neve szerepel egy szakkönyv borítóján, az rögtön sokkal hitelesebbnek hat a futószalagon gyártott, inkább csak a mangásan rajzolgatókat célzó kiadványoknál. Ezt gondoltam, amikor megláttam a cuccot a Book Depository kínálatában, és az aktuális mangaellátmányommal együtt meg is rendeltem. Vajon azt kaptam, amit vártam?


Hirohiko Araki: Manga in Theory and Practice - The Craft of Creating Manga (első angol nyelvű kiadás, Viz Media 2017.)

Az igényesen tálalt, keményfedeles kiadvány a fentieknél sokkal inkább szakkönyvszerűbb nem csak tartalmát, de megjelenését tekintve is. Nem tudom, ti hogy vagytok vele, de én - hacsak nem művészeti albumról van szó- nem szeretem, amikor oldalasra felnagyított képek mellé jár nyúlfarknyi szöveg, mert ilyenkor úgy érzem, nincs mit mondania a szerzőnek. Viszont ez itt 226 oldal, nagyrészt teleírva a mester okosságaival, még ha viszonylag szellősen szedve is! Mindössze pár oldalnyi fekete-fehér illusztrációval, leginkább képregényoldalakkal és kiemelt panelekkel találkozunk, amiken a szövegben említett fogásokat szemlélteti a szerző.

A fejezetek tematikája a négy alaptényező, vagyis a karakter, a történet, a világ és a téma rangsorára és egyensúlyára épül.  A könyv legfőbb erénye, hogy az amúgy sem különösebben száraz szakszöveget átjárja a személyesség, mivel Araki minden megállapítását saját karrierjének fényében bontja ki. Eleinte nem értjük, miért fontos, hogy kezdő korában mennyire türelmetlenek voltak a magazinok szerkesztői. Mivel mindig rengeteg anyagot kellett elbírálniuk, gyakori volt, hogy az első oldal alapján döntöttek, sőt azt is csak félig húzták ki a borítékból. Innen lyukadunk ki oda, hogy mit célszerű mindenképp bemutatni rögtön az első oldalakon, hogy az olvasó tovább akarjon lapozni, és máris a szakmázásnál tartunk!


Habár a szenvedélyes bevezető alapján valamiféle misztikumra számítanánk, amit csak egy valódi japán mangaka képes megragadni, apránként elkezdenek visszaköszönni a történetalkotás nyugati szakirodalmából már ismerős alapvetések. A kulturális különbségek ellenére sok mindent hasonló formában szeretünk megélni. Csak esetleg ami Syd Fieldnél* a kőbe vésett háromfelvonásos szerkezet, az itt a ki-sho-ten-ketsu. Azt azért érdemes figyelembe venni, hogy Araki érezhetően -és nem is burkoltan- a mainstream (!) shonen battle (!) mangákra vonatkozóan ajánlja tanácsait, bár nyilván ezek nagy része más típusú képregényeknél is helytálló. Sok minden belefért volna még a könyvbe, de a mangaka polihisztor jellegéből adódóan (nem csak az íráshoz, de a rajzoláshoz és a "rendezéshez" is értenie kell) úgy érzem, elég jól ki lett egyensúlyozva a képregényalkotói igényekhez mérten egy direkt (forgatókönyv)írásra koncentráló munkához hasonlítva.

Az ultimate mangaoktató könyv ezúttal sem született meg, de szerintem több okból nem is tudna, szóval maradjunk annyiban, hogy ez egy jó olvasmány. Abban nem vagyok biztos, hogy abszolút kezdő wannabe képregényesek is maradéktalanul be tudják-e fogadni, mert több ponton éreztem úgy, hogy szükség volt az eddig elkövetett hibáimra az adott technika működésének megértéséhez. Ettől függetlenül -vagy éppen ezért, mert haladó leckének is elmegy - ajánlom beszerzésre. Külön szimpatikus, ahogy miután 226 oldalon át levezette, hogyan kövessük az mangakészítésnek igaz útját (kb. ilyen fellengzősen fogalmaz), záró gondolatként felszólít mindezen előírások elvetésére. Araki szerint az alapokat ugyan mindenkinek ismernie kell, de a manga jövőjének alakításához nem elég a bevált formulák másolása. Ezzel egyetértek.


*Syd Field: Forgatókönyv - A forgatókönyvírás alapjai. Képregényíróknak is hasznos könyv, de kicsit nyögvenyelős a túlzott anekdotázgatás miatt.