Mivel eleve mangás, animés hatásra kezdtem el képregényeket készíteni, és nem jutott eszembe jó magyar név, lett hát japán. A szónak két idevágó 😉 jelentése is van.
A mangaiparban tachikirinek hívják a margón túlnyúló, oldalszélig érő képkockákat - ezeket magyarul kifutós paneleknek mondjuk. Szó szerint egyébként olyasmit jelent, hogy "levágni" vagy "szétvágni", és ez találó is, mivel a kifutót levágják a kinyomtatott képregényoldalakról, mielőtt kötetbe ragasztják azokat.
(A szemléltető oldal korábbi cooking mangámból, a Bábtörténetből való.)
Nem lehet mindig hajszál pontosan vágni, előfordulhat, hogy picivel kijjebb nyesik le a megjelöltnél. Ilyenkor azoknál a rajzoknál, amik kiérnek a lap széléig, vékony fehér csíkok rontanák az összképet, ha csak addig lennének megrajzolva. Tehát a kifutós paneleket kicsivel tovább kell rajzolni a tervezett oldalméretnél. Ehhez a kötet méreteit ismerve szerkesztek vagy kapok egy sablont.
A lap körüli szürke sáv a kifutó helye (eredetileg piros volt, de fekete-fehér képregényt rajzoltam, így a rajzprogiban ennek a layere is kiszürkült, ami nem érdekes, mert úgyis kitöröljük a sablon rétegét leadás előtt). Tachikirinél tehát ezen is folytatni kell a rajzot. A nyomda 5 millimétert ajánlott emiatt hozzátoldani a kívánt oldalmérethez, és kaptam egyéb instrukciókat is a szerkesztő kolleginától, például hogy mekkorák a margók, és így mettől meddig rajzolhatom a nem kifutós paneleket.
Ami a szürke sávon belül van, az került a nyomdából megkapott, kész füzetbe. Arra mindenképp vigyázni kell, hogy a szövegbuborékok és fontos részletek, pl. arcok még kifutós paneleknél se nagyon legyenek a lap széléhez közel, nehogy levágásra kerüljenek. Ha a kötet gerincéhez esnek közel, akkor pedig nehezebben olvashatók, mivel egészen szét kell feszíteni hozzá a kötetet, hacsak nem mindössze füzet vastagságú (a "gyári" mangákban épp ezért is gyakori, hogy ezen az szélen nem használnak tachikirit).
Blogunk címének van egy átvitt értelme is. A kendóban a tachikiri során a szerencsés pályázó egymás után több (~20) ellenféllel vív egyenként ötperces küzdelmeket pihenőidő nélkül. Akik ezt megtapasztalták, azt mondják, eljön előbb-utóbb az a szint, amikor már minden tartalék energiáját mozgósította a harcos, és ezért nincs is más lehetősége, mint minden technikát a legtakarékosabban, sallangmentesen véghezvinni, miközben egyre inkább a sziklaszilárd akarata tartja talpon. Vannak néha pillanatok, amikor én is hasonlóan élem meg a képregénykészítést... Különösen a 24 órás képregényrajzoló versenyeken - de erről majd egy másik alkalommal😃
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése