2018. december 10., hétfő

Mangatábor Japánban 7. - Mangakonferencia

A legutóbbi bejegyzésből kiderült, miről beszélgettünk a Q&A session újabb felvonásában a tábor második napján, és hogy mivel készültek vendéglátóink ebédidőre. De lássuk, mit tartogatott számunkra még ez a keddi nap a Kumamotói Nemzetközi Mangatáborban!

Nem hétköznapi dolog, hogy 19 ország több mint ötven képregényalkotója - nem számítva a házigazdák képviselőit - összeüljön, hogy beszámoljon a manga helyzetéről hazájában. Pedig pontosan ezt célozta meg az első International Manga Summit, szó szerint Nemzetközi Manga Csúcstalálkozó. Igen, kicsit fellengzősnek éreztem én is az elnevezést annak fényében, hogy én képviseltem Magyarországot, pedig csak egy srác vagyok a homokozóból, mégis meghívtak.

Mint ottlétünk alatt mindennek, ennek az eseménynek is megadták a módját. Ebéd után bevonultunk a tornacsarnokba, az asztalok körbe rendezve. Mindenkinek megvolt a kijelölt helye. Nagy kiírás névvel és országgal, hogy jól lássák, ki beszél éppen, az asztalon kis zászló felállítva mindenki előtt. Egy köteg jegyzet bekészítve, hogy ne csak a kivetítőn követhessük a témákat. Központi helyen a kiadó és a SMAC! Webmagazine vezetősége és SMA zsűritagok - Horie, Mochida, valamint Hara, Hojo, Tomizawa és Tsugihara mangakák, továbbá editorok és munkatársak, akiket még nem ismerek. Mögöttünk még egy asztalsor, szintén japán személyzet laptopokkal - gondolom, hogy jegyzeteljenek. Fotósok, filmesek készenlétben. Egészen fontos embernek éreztük magunkat!

Az esemény fő célja az volt, hogy a szervezők megismerjék más országok képregénykultúráját, különös tekintettel az import és hazai készítésű mangákra. Milyen címek jelennek meg mostanában és melyek a legnépszerűbbek, mennyire közkedvelt a képregény és azon belül a manga, mint médium, és milyen más szórakozási formákkal kell versenyeznie; vannak-e helyi alkotások, és hogy viszonyul hozzájuk a közönség; vannak-e mangás rendezvények az adott országban; hogy történik a jelentkezés a helyi kiadókhoz az alkotók részéről stb. Ezekre nyilván részben azért kíváncsiak, mert egy esetleges piacbővítéshez jól jönnek az első kézből származó infók. Részben viszont összefügg a Silent Manga Audition célkitűzésével, a tehetségkutatással.

Horie a többórás beszélgetés során kifejtette, hogy a manga jövője nem fest valami rózsásan még Japánban sem, aminek okai eléggé összetettek. A probléma egyik része viszonylag közismert: a népesség fokozatosan öregedik, egyre kevesebb a képregénymagazinokat vásárló fiatal. Az sem újdonság, hogy a korábbinál sokkal több szórakoztatóipari médium vonja el a közönség figyelmét - ezt itthon is érezzük. Egyre kevesebbeket is vonz a manga, mint karrierlehetőség. A tipikus hetente vagy havonta nyomtatásban megjelenő, antológiaszerű képregénymagazinok eladott példányszáma fokozatosan csökken. Ez nem simán csak a kieső bevétel miatt baj, hanem azért is, mert ezek a magazinok kiemelkedő fontosságúak az utánpótlás szempontjából. Ezeknél a tipikus japán munkamódszer (rendszeres pályázatok, editor és mangaka közös munkája, erős rosta, alkalmi állás asszisztensként) nem csak piacra dobja az újoncokat, de a kinevelésüket is biztosítja hosszú távon. A magazinok eltűnésével mindezek lehetőségei jelentősen leszűkülnének. A világvége azért még nem mostanában lesz, de a kiadóknak számolniuk kell az eshetőségekkel. A SMAC! Team válasza erre külföldi alkotók (és editorok) bevonása lenne - ennek kezdeti, erősen kísérleti fázisában vagyunk éppen. Ehhez kell tudni, meddig lehet nyújtózkodni - mennyire biztosított más országokban az alkotók új nemzedékének kiképzése, esetleg hogyan lehetne az esélyeiken javítani.

A füzetbe jegyzetelést nagyon hamar praktikátlannak nyilvánítottam, de szerencsére hazahozhattuk az eseményre kiosztott nyomtatott vázlatokat. Az alábbiakban ezekből másolnék be ide pár adatot érdekességképpen.

- Egy 2016-os seregszemle alapján összesen 218 manga magazin került kiadásra Japán-szerte. Mivel rendszeresen előkerül a téma, hogy itthon nem készülnek gyerekeknek szóló képregények: ebből 61 kiadvány célozza meg kimondottan őket; 28 szól főleg fiúknak, 33 főleg lányoknak. A 47, tesztoszteronnal átitatott shounen publikáció mellett ott virít a felsorolásban 27 Boys Love tematikájú is. Érdekes, hogy utóbbit így kiemelték, habár fontos információ lehet annak tükrében, hogy hogy alakul ezen magazinok száma a jövőben. A digitális kiadások eladásait ugyanis egyre inkább növelik a hasonló címek, mert a kevésbé nyíltan felvállalt érdeklődési körnek kedvez a diszkrétebb terjesztés.

- 2018-as adatok alapján nagyjából évi 12.500 cím (átlagosan napi 30) kerül kiadásra, habár ezek 10-15 százaléka reprint új formátumban.

- A teljes sajtópiacra jellemző a digitális kiadványok térnyerése, amelyek döntő többsége manga.

- Egy idei közvélemény-kutatás alapján a japán mangapiacon jelenleg legnépszerűbb zsánerek a fantasy, az akció és a dráma. Jól mennek a szokatlan koncepciójú főzős képregények. A jegyzetben megemlített fantasy címek közös jellemzője a csinos rajzi világ, ami nem csoda, hiszen az ilyen sztorik miliőjéhez különösen sokat adhat egy jól megválasztott, "szép" dizájn. A korunkra reflektáló romantikus darabok is sikeresek. A női olvasókat célzó művekben egyre népszerűbbek az idősebb protagonistával operáló sztorik. Ennek vajon van köze az öregedő társadalom dolgához?  

- A színes képregényoldalak rajzolásához a megkérdezett mangakák 60 százaléka használ valamilyen szinten számítógépes programokat (főleg Photoshopot), 44 százalékuk kizárólag digitálisan dolgozik egy 2011-es felmérés szerint. Ez az arány a sokkal jellemzőbb fekete-fehér oldalak esetében csak 13 százalék. Aki próbálta már mindkettőt, megmondhatja, hogy baromi drága a minőségi marker és festék rendszeres készleten tartása, és javítani is nehezebb, mint digitálisan.

- Japán-szerte kb. 22 egyetemen és főiskolában, illetve vagy 100 szakosodott iskolában oktatják a mangakészítést. A közelmúltban új címet jegyző profi alkotók száma 6000. Nagyjából kétezren élnek a sorozatukból.
     
A Japán mangapiacát bemutató napirendi pont lezongorázása után a meghívott alkotók országait vettük sorra. Ez úgy nézett ki, hogy kivetítették az utazás előtt jó előre kérdőíveken begyűjtött infók alapján szerkesztett grafikonokat, kördiagramokat és kiemelt megállapításokat, miközben felkérték a résztvevőket, hogy szóban fejtsék ki bővebben a mondanivalót.

- Indonézia népessége kis mértékben növekszik - a 0-4 éves után az 5-9, 10-14 és 15-19 éves korosztály létszáma a legmagasabb a lakosságon belül. Talán ennek is köze van a képregény, mint médium népszerűségéhez. Bár a manga nagyon könnyen hozzáférhető, rengeteg könyvesboltban megvásárolható, a Ciayo webképregényes (okostelefonra optimalizált) platform meghatározó szereplője a helyi piacnak, mivel sok itt futó cím nagyon népszerű. De ettől még a hagyományos, nyomtatott, import mangák is jól mennek. A Dragon Ball például annyira népszerű volt annak idején, hogy egy indonéz kiadó megbízott egy helyi képregényest, hogy készítsen hozzá saját folytatást. Számos helyi készítésű sorozat fut jelenleg, azonban a kiadás ingatag lábakon áll, és sok olvasó inkább a nagyrészt ingyenes webtoonokat preferálja. Malajziában Indonéziához hasonlóan sok helyen vehetünk mangát ( a legnépszerűbbek a Doraemon és a Dragon Ball), és helyi gyártású sorozatok is fellelhetőek. Vannak ehhez asszisztáló kiadók is, de a zsugorodó piac miatt egyre többen húzzák le a rolót. Általánosságban nem életképes karrierválasztás itt a képregényezés.

- Brazíliában - talán a sok japán származású lakosnak köszönhetően is - szintén nagyon népszerű a manga. A Marvel és DC uralom azért itt is megfigyelhető úgy, mint nálunk. Jelen van egy erős alkotói réteg, de annak ellenére, hogy például a Silent Manga Audition-ön elért helyezéseik hírére többen sorozatot indíthattak a Jambo és Draco kiadóknál, tehát van kiadói igény a munkáikra, általánosságban nem fizetik meg őket. Argentínában jellemzően csak szerzői kiadásban és webképregényként jelennek meg saját gyártású mangák (bár az anime népszerű, és az import manga is olcsó, könnyen hozzáférhető). Chilében még az import manga jelenléte sem vehető készpénznek, mert csak szaküzletekben és bizonyos könyvtárakban lehet hozzájutni, illetve drága mulatságnak számít. Nem is nagyon fut hazai gyártású sorozat.

- Kínában a mangák hozzáférhetősége sokkal körülményesebb, mivel könyvesbolti forgalomban kevésbé elterjedtek. Jellemzően az eBay kínai megfelelőjéről, a Taobaóról szerzik be az olvasók. A közönség nagy része okostelefonon fogyasztja, a kiadókhoz is appokon keresztül vezet az út - ha egy cím itt népszerűvé válik, jó esetben megjelennek ők is.

- Thaiföldön erős a cenzúra a médiában, de olyan szinten, hogy amikor a Dragon Ball Z egyes jeleneteiben Goku megszabadul a pólójától, ki kellett homályosítani a mellkasát. Az import manga könnyen hozzáférhető és nagy népszerűségnek örvend, a hazait viszont lesajnálják. Ennek ellenére vannak azért képviselői, a legismertebb közülük az Apaimanee Saga. Vietnamban a Doraemon rendkívüli népszerűségnek örvend, a mangaka Fujiko F. Fujio szinte a legismertebb japán az országban. Az import manga nem csak mindenhol kapható, de viszonylag olcsónak is számít. Minő meglepetés, a hazai címeket nehéz megetetni a kiadókkal, mert kicsi rájuk a kereslet.

- Az európai országokból érkezők nagyjából egyetértenek abban, hogy számos alkotójuk érdeklődik a mangakészítés iránt (mindenhol többen, mint Magyarországon és Ukrajnában, ahol hasonlónak tűnik az általános helyzet), és jelenteti meg munkáit szerzői kiadásként (többségében), vagy kiadó által (rosszul fizet, de  legalább pl. a spanyoloknál elég jó infrastruktúrája van - a mienkhez képest), de jellemzően nincs nagy érdeklődés irántuk, mert az elkövetők nem japánok - amit rendszeresen a fejükhöz is vágnak. Portugáliának van egy komolyabb, rendszeresen megjelenő antológiája az ottani alkotók részére (Jankenpon). Abban van egy kis szórás, hogy hol tekintik olcsónak, hol drágának az import kiadványokat, de itt már kezdtem a korábbi pontoknál is szubjektívebbnek érezni a válaszokat.

- Én a nap végére kerültem sorra, és már nem pörgött a nyelvem, két mondatban letudtam az egész  bús magyar képregényes állapat leírását. Cserébe viszont még otthon megírtam egy tizenhét oldalas áttekintést a jelenlegi képregénypiacról, nem kímélve meg címzettjeimet a képregénytörténeti vonatkozásoktól és zaftos pletykálnivalóktól (pl. Nyugat + Zombik fennforgás) - mindent szalonképes stílusban, természetesen. Ezt kinyomtatva bedobtam egy valag összevásárolt magyar képregény mellé egy (igazából két) ajándékcsomagba, aminek Enrico és a többi editor igencsak örült. Emellett folyamatosan linkelem azóta is a titkos szektás fb csopiba az angol nyelvű, magyar vonatkozású képregényes írásokat (mint például a Szabó Zoltán Ádám által szerkesztett magyar képregénytörténeti áttekintést a Wikipédián), ha a stáb és a többi, külföldi képregényes szellemi gyarapodására építőnek vélem.

Horie így első körben, az esemény végén azt a következtetést vonta le az észrevételeink alapján, hogy a lokálisan előállított manga csekély népszerűségének és végső soron a rossz piaci helyzetének fő oka világszerte egy tapasztalt editori réteg hiánya, ami miatt az alkotók magukra vannak utalva. A legtöbb résztvevő - még a komoly mangarajongói bázissal bíró Brazília képviselői is - panaszkodott arra a jelenségre, hogy egy hazai képregényes nem számít legitim mangakának a rajongók szemében, mert nem japán. Ez házigazdáink szerint persze ordas nagy baromság, de ha lehetne mégis valami logikus indokot találni a vélemény mögött, az szerintük a nemzetközileg is populáris mangák minőségét garantáló editor-mangaka munkamódszer megvalósulásával orvosolható lenne. Ez biztosítaná, hogy ne csak mangaszerűek legyenek a rajzok (ami még a legkönnyebben elsajátítható része a dolognak), de az sztori vezetése és az oldalkompozíciók is "tipikusan mangássá" váljanak, amit sokan hiányolnak a nyugati alkotásokból.  A felszólalók szerint azokban az országokban, ahol van lehetősége az ottani mangaalkotóknak, hogy kiadónak dolgozzanak, sem létezik a fenti metódus - ha időben leadják az anyagot, betartanak pár előírást, akkor már minden oké. De nem is csoda, hiszen Japánon kívül hol lenne elég mangapiacon edződött szerkesztő, akinek a tudásában megbíznak annyira a művészek, hogy többször is átírják, átrajzolják a munkát, mert hogy úgy ezer százalék jobb és népszerűbb lesz?


Mit jelent ez számunkra? Japánban érdekeltek a kiadók a saját jövőbeli aranytojást tojóik kinevelésében, nálunk nem, és úgy tűnik, a világ nagyobbik részén sem olyan mértékben. Így nem lesz túl gyakran közös munka, meg tanulópénz-szórás, mint most a SMAC! Team akcióival. Mennyibe is kerültem nekik arra az egy hétre? Repülő, szállás, ellátás, programok, belföldi utazás, költőpénz - forintban egy milkára saccolom. Itthon nem hogy ekkora reprezentációs juttatásra, de rendes reklámra se lesz pénz, az alkotók meg kevés esetben ütik meg azt a szintet, ami piacképes lenne / lehetne, ha gatyába rázná a munkáikat valaki, ami pedig igazolja a kiadók óvatosságát, miszerint a magyar cucc nem eladható. Meg aztán honnan kerítsék elő azt a bizonyos valakit, aki tapasztalatból mondja a tutit, hogy mi kell a magyar népnek?

Na, de akkor mit tehet az alkotó, hogy egyszer jobb legyen? Hát alkosson, de ne csak úgy játszásiból. Horie is megmondta, a világmegváltást kezdhetjük akár a közvetlen környezetünkkel. Legyünk mi hazánkban azok az alkotók, akik jó példával járnak elöl, vagy éppen editorok, akik magukra szedik a szükséges tudást, hogy a feltörekvő alkotókat támogathassák. Próbálkozásokban minden esetre nincs hiány, a Random, az EpicLine és a hasonló projektek egész biztosan nem voltak hiábavalók, még ha maguk nem is oldották meg a helyzetet. De ha optimistán nézzük, csak a mai napig mindkét megnevezett magazin kinevelt egy-egy kiadóvezetőt, és több díjnyertes alkotót. Ez az érintett egyének szintjén igenis előrelépés, ha más nem, tapasztalatszerzés szintjén. Közösségi szinten, egyszerre az összes hazai képregényesnél nem tudom, mi lenne a reális szintlépés, nem is hiszem, hogy történhetne ilyen. Nem mindenki szeretné ugyanazt, nem mindenki tesz ugyanannyit érte. Meg most őszintén, magunknak és a magunk közönségének alkotunk, nem valami megfoghatatlan szebb jövő építéséért. Végső soron minden összefogás, kölcsönös előnyök reményében való közös fellépés ellenére mindenki a maga boldogulásáért felelős. Ha valakit felkarolnak, legtöbbször az sem egy sorsolásnak köszönhető, nagyon is köze van az illető korábbi ténykedéseihez.

Ide vág a Goobo kiadó (az előbb említett EpicLine magazin kiadója) pár nappal ezelőtti bejelentése, ami szerintem jól illusztrálja, amire gondolok. Zorro képregény fog megjelenni magyarul, de nem fordítás, hanem egészen új sorozat magyar alkotók tollából, teljesen hivatalosan! Ez óriási dolog! Nyilván Tálosi András nem közösségépítő szándékkal vágott bele, hanem a siker lehetőségét szem előtt tartva. Nem csak, hogy ő maga szeretett volna mindig is álarcos igazságtevőt írni, de lezáratlan EpicLine-os sorozatát, a Fekete Hollót (kb. Zorro Budapesten az 1800-as években) folyamatosan kérik vissza az olvasók. Kérdőívezgetés nélkül derült ki, mit kíván a nép, tessék!😎 Mindezzel két másik hazai alkotónak, Vári Tominak (rajzoló) és Vadas Máténak (színező) is a malmára hajtotta a vizet, akik viszont külön-külön is megdolgoztak érte, hogy egy ilyen komoly vállalás körül felmerüljön a nevük. András maga is amatőr képregényesként kezdte, és sok mindenbe belevágott, amíg ennek a bulinak megteremthette a feltételeit, és hogy senkinek ne legyen ellenvetése, amiért íróként ő formálja tovább a maszkos bajszos legendáját. Ha csak a szokásos százemberes közönségének rajzolgatott volna tovább ahelyett, hogy belecsapott a lecsóba, az a száz ember nagyon boldog lett volna még ki tudja, meddig. Így viszont remélhetőleg sokkal többen lesznek boldogok.

(Ez a "száz ember" már kezd mémmé válni a hazai képregényes berkekben, komolyan mondom...)
  
Na, de vissza az okoskodáshoz. A tényező, ami nélkül egészen biztos nem lehet fellendülés, az a produktum, az eladható képregény. Ennek a mesterségét mindenképp ki kell tanulni. Viszont  szerintem ehhez itthon nem tudunk kellő tapasztalatot gyűjteni. Pont azért nem, mert nem érdemes az örökkévalóságig mártírkodni (hobbiból, de a karrier és magánélet rovására százpéldányos kiadásra dolgozni). Emiatt jó, hogy szembejönnek ilyen komoly pályázatok, ahol nem csak a díj a jutalom, hanem a közös munka lehetősége is gyakorló szakmabeliekkel. Annak, aki elégedetlen a helyzetével, de nem tudja, merre induljon, érdemes innen megközelítenie a továbblépés lehetőségét. Kell hozzá türelem meg rugalmasság? Nem ám akármekkora! Hozza az eredményt? Hát, nekem eddig hozza, de kinek mi a célja a képregényezéssel. Nem mindenkinek megoldás - akinek például csak hobbi, annak indokolatlanul sok idő- és energiabefektetés szűk határidővel, kötöttségek mellett alkotni.

Nem tartom elképzelhetetlennek, hogy az első fecskék sikerén felbuzdulva kialakuljon egy stabil kör, aminek tagjai előbb lesznek ismertek a nemzetközi eredményeik miatt, és ezután, a "sikerek" felhalmozásával tűnnek eladhatóbbnak a kiadók szemében, vonzóbbnak a potenciális honi olvasók, példaképek az amatőr alkotók számára. Majdnem ide sorolnám Futaki Attilát, Tondora Juditot, Farkas Lajost is, de igazándiból elsősorban Seny-t tartom jelenleg a legfontosabb példának (a Saturday A.M.-nél futó Saigami c. sorozata miatt). Mivel a mangás közösségből a szemünk láttára nőtt fel a profi léthez, sokat nyomhat a latban, hogy "közülünk való", ami az ambiciózus amatőr művészeknek azonosulási pont. Skatuya és a Tapasticon, egyéb netes felületeken potenciálisan eddig felfedezetlen (számunkra) népszerű magyar alkotók dettó, még ha nem is profi környezetben dolgoznak. Bár a kétezer tetszikelés nem egyenlő kétezer eladott kiadvány árával, de jól jöhet még az a mértékű követettség, ami egy kizárólag magyar netes közönség előtt elképzelhetetlen. Szóval ha engem kérdeztek, lehet, hogy nem mesébe illő a magyar képregény mostani helyzete, és egészében talán sosem fog ez megváltozni, de azért számítok pár izgalmas felfedezésre a jövőben!

"- Ha Japánban születtek volna, mára mindannyiuk sorozatot vezetne valamelyik magazinban!". Bár a konferencia elhúzódott, és nem volt éppen lélekemelő azt hallgatni, hogy az import munkák mellett milyen kevés figyelmet kapnak hazájukban ezek a tehetséges srácok, Horie ceremóniamesteri tudományának hála csepp elszontyolodás nélkül, sőt, inkább fellelkesülten hagytuk el a termet, hogy belevessük magunkat a Takamoriban eltöltött tábori napokat megkoronázó búcsúpartiba.

Folytatása következik!

 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése