2018. december 17., hétfő

Gasztrotábor Japánban 8. - Búcsúparti animés karaokéval

A legutóbbi bejegyzésben beültünk az első Nemzetközi Manga Csúcstalálkozóra, hogy megtudjuk, hogy állnak a hazai gyártású mangával a különböző országok, és mennyire becsülik meg alkotóikat. Egyszerre volt lelombozó és lelkesítő élmény, örülök, hogy jelen lehettem. De a nap még nem ért véget!

 
Ahogy kihajtottak minket a sportpályára, már messziről látszott, hogy miben mesterkednek - vendéglátóink az utolsó tábori este alkalmából grillpartit rendeztek a meghívott nemzetközi képregényesek, előadók és a jelenlevő japán mangakák tiszteletére! Este? Hat óra volt, még világos, ideális idő egy utolsó nagy fotózásra, amíg még mindenki együtt van Takamoriban. Úgyhogy mielőtt rászabadítottak volna a kajás standokra, készítettek rólunk egy-két vidám tablóképet az Aso Népfőiskola főbejárata előtti lépcsőn. Ennyien még sosem voltak egyszerre meghívva a táborba, a hátsó sorokban állókat már alig lehet kivenni!

Egy korábbi bejegyzésben említettem, hogy a Pádár Ádámmal közös képregényünk (A munka gyümölcse) rajzstílusához Hara Tetsuo (Fist of the North Star) és Hojo Tsukasa (City Hunter) rajzaiból merítettem az inspirációt. Később úgy alakult, hogy amikor helyezést értem el a Silent Manga Audition pályázaton, mindketten részt vettek a munkám zsűrizésében. Aztán eltelt nem egész egy év, és tessék! Kapva kaptam az alkalmon, amikor megláttam, hogy Hojo-sensei benne van egy kis közös fotózásban, rögtön be is álltam a sorba. Sajnos Hara mester már nem volt jelen, vele is kellett volna egyet lőni. Beismerem, hogy nem vagyok a sorozataik rajongója, mármint nem gyűjtöm őket (más sorozatot se nagyon gyűjtök), de nagyra értékelem, hogy részt vesznek egy számunkra, nem japán képregényesek számára ilyen fontos kezdeményezésben.

A rendezvényről is kellett pár kép, hogy meg tudjam nektek mutatni. Gondoltam, gyorsan letudom, mielőtt besötétedik, a tapasztalatok alapján úgysem kell attól tartani, hogy addig megesznek előlem mindent. A pálya szélén félkörben rendezkedtek el a grillasztalok és hűtőládás standok. Félútig jutottam, amikor előkerült a délelőtti Dragon Ballos stáb, és megkérdezte, hogy tetszik Takamori, és melyik a kedvenc ételem a kínálatból. Megint volt pár kínos félreértés - vagy inkább nem-értés -, de biztos lesz mit összevágniuk azért valami vicces zenével. Kamehaméztunk a kamerába, aztán folytattam a standok feltérképezését.


Grillparti lévén főleg vékony szelet sült húsok voltak különböző fajokból, kis grillkolbász, grillzöldségek, grillezett onigiri. Most tudtam meg, hogy grillezni is szokták, ami adott is neki egy kis ízt, finomabb volt, mint simán. Mindenhol ki volt írva japánul és angolul, hogy mit kínálnak, és nagy figyelmességre vall a szervezők részéről, hogy az egyik standnál csak tengeri herkentyűket sütöttek "Seafood for Islam" felirattal kimondottan a muszlim vendégek számára. Persze ez volt a legcsalogatóbb pult, és sokáig nem is mertem odamenni, mert nem voltam biztos benne, hogy illik-e, nem tűnök-e bunkónak, amiért eleszem előlük az ételt. De aztán ahogy elnéztem, ez rajtam kívül senkit nem izgatott, úgyhogy én is jelentkeztem pár halért. A frankó rákokat és polipokat addigra már felfalták. 


Kaptunk hozzájuk mély műanyagtányért, aljába barbecue szószt, azzal járhattunk pultról pultra, mintavételezésre. A pálya közepén sorokba rendezett asztalok egyikére tettem a tányéromat, amíg elmentem innivalóért. Visszafele már hallottam a hátam mögül, hogy "- Dragon Ball! Dragon Ball!" Emberünk megint! 😂 Pánikot színlelve felkaptam a tányérom, és mint a big foot azon a bizonyos felvételen, távozás közben hátrapillantottam, arcot vágtam. Ha más nem, ennek bele kell kerülnie az adásba! Ennyit tudtam nyújtani. Remélem, sose látom! 😃


Itthon jó ebédhez szól a nóta, ott vacsora mellé kaptunk megint zenés kulturális bemutatót. Furulya- és dobszóra néptáncosok vonultak fel. A rókamaszkos volt a főkolompos, ő ment a sor elején. Utána jöttek általános iskolás minionjai, majd a fura arcú asszonyság és egy rakás bolond. Mindegyikük kicsit máshogy lépett az ütemre, a bolondok eléggé szabadon kezelték a koreográfiát. A sor végigkígyózott az asztalok között, én pedig alig győztem helyezkedni, hogy nehogy berángassanak. Mert ez ilyen berángatós tánc volt ám! Messze nem ittam ehhez még eleget! 😅


Egy tányér csirkés yakisoba felmarkolása után csatlakoztam az ukrán-orosz asztaltársasághoz. Érdekes, de a tésztás pultnál kenyeret (azt a tipikus japán, puha fajtát) is kínáltak. A tésztához. Később láttam, hogy nem csak mellé eszik, de félbe nyitva abba rakják! Tésztás hot-dog! Na, de ezen hamar túlléptem, és inkább azon gondolkodtam, hogy lehet, hogy amikor én megyek a herkentyűs pulthoz, mindig csak ugyanaz a hal van, Sideburn004 mégis jobbnál jobb falatokkal tér vissza?! Most például pillecukros sült banán volt előtte, állítólag ugyanattól a standtól. Odamentem, hát nem elfogyott? Erre ő is visszament, és hamarosan hozott nekem egyet! Kapcsolatok!


Közben besötétedett. A pálya szélén felállított színpadon humoristák és egy idevalósi amatőr zenészpalánta szórakoztatták a publikumot. Az idézem, "manga iránti szenvedélyünket jelképező" jókora máglya meggyújtásával az érzelmi hullámvasút újabb állomására értem. Amúgy ritkán iszom, úgyhogy az alattomos sake és a dobozos, párszázalékos itókák is rátettek egy lapáttal a hangulatra. Ezen a ponton inkább nyugton ültem, nehogy valami rosszat mondjak vagy tegyek, mialatt leküldtem egy újabb tányér yakisobát szivacs gyanánt. Működött a terv, mire Enrico hívott a tornaterembe a karaokepartira, már nem is támolyogtam. Azt viszont határozottan kijelentettem, hogy nincs az a mennyiségű bambi, aminek a hatására én beálljak énekelni. Mer én ilyen party pooper vagyok. Másnak viszont sokkal kevesebb is elég volt hozzá, úgyhogy a spicces afterparty kezdetét vette.

Az ajtó mellett két asztalnyi ömlesztett ingyen csoki és rágcsa várt minket. Elvettem pár darabot úgy, hogy ne válogassam ki a legjobbakat, másnak is jusson; ezzel a marék nasival ültem be a nézőtérre. Hamar egész sokan beszállingóztak annak ellenére, hogy kint folyt tovább a grillezés. Sok kisgyerek is előkerült, biztos a segítők családtagjai. Népszerű, régi animék főcímzenéjére lehetett énekelni, olyanokra, amiket nagy valószínűség szerint a világ minden tájáról érkező vendégek is jól ismernek. A gyerkőcöknek tartogatott Chibi Maruko-chan kivételével valóban ismerős is volt mind, de fejből nem tudtam volna egyik szövegét sem. Márpedig anélkül nem ment volna, mert a kivetítőn csak japán felirat futott! Sailor Moonnal és Evangelionnal kezdtünk, nagyon ment a spanyol Xian Nu Studio tagjainak. Előkerült a Saint Seiya openingje, amit a brazil kollégák kértek, hiszen náluk óriási kultusza van a sorozatnak. A Dragon Ball főcímzenéjére a SMAC! Webmagazine főszerkesztője is beugrott. Lement még egy pár szám, mialatt a kintiek többsége is behúzódott, a srácok meg ott vonatoztak a színpad előtt. Műsorzárásként Zevania Vietnamból és Roberto Brazíliából beatboxoltak egyet.    

Hazabuszozva még egyszer, utoljára megmártóztunk a fürdőben. Tudjátok, mivel nem utazgatok, ezért a szállodai szokások sem annyira magától értetődőek számomra. Az első nap után kiderült, hogy természetesen a mi hotelünkben is naponta bejárnak a takarítók a szobákba, amikor a vendégek távol vannak. Erre akkor jöttem rá, amikor nem találtam a szétdobált yukatámat, és a használt törölközőm sem volt ott, ahol hagytam, szerintem logikusan az egyik karosszék támlájára dobva. Helyettük viszont vadonatújak vártak a szekrényben. Képzelem, mit szólhattak, amikor először léptek be a...hát, legénylakásba! Nekünk viszont bejött ez a csibészes hangulat, és úgysem tudtuk, hová és hogyan illik tenni a koszos cuccot, meg malacok is vagyunk mindenféle rosszindulat nélkül. Remélem, azért nem okoztunk gondot.

"-Kézcsók! Meghoztuk a kultúrát! Ha itt letesszük, jó?"
Másnap reggel ébresztő a szokott időben. A bőröndjeinket még lefekvés előtt bepakoltunk, hogy ne kelljen kapkodni. Elköszöntünk a kaiju-pókoktól, megállapodtunk abban, hogy rajtam kívül még legalább egy valaki horkolt éjjelenként, majd reggeli után kijelentkeztünk a szállodából. Bár maga a mangatábor véget ért, két teljes napunk maradt még Japánban. Hogy mivel töltöttük el, hamarosan elmesélem!

Folytatása következik!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése