Képregényoldalak retusálása

Olyan nincs, hogy ne szúrjak el valamit kihúzás közben! Majdnem minden oldalhoz hozzá kell nyúlni utólag. Az alábbiakban pár találomra összehordott gondolatot/technikát osztok meg veletek retusálás témában. Fontos tudnivaló, hogy digitálisan minden sokkal egyszerűbb lenne, de én szeretek minél több mozzanatot hagyományos technikával letudni, hogy szkennelés után minél kevesebbet kelljen bohóckodni a rajzzal. Hogy miért nem eleve digitálisan dolgozok? Mert nem esik kézre egy ideje, és kerülöm, amikor csak tehetem. Színezésnél nem tehetem, de térjünk vissza inkább a fő témánkhoz.

Jelölések

A következő munkarend szerint dolgozom. Először megrajzolom az összes oldalt, majd kihúzom egyhuzamban mindet, és mielőtt szkennelem, egy menetben retusálok, amit kell. Sokszor előfordul, hogy ha nem feltűnő a hiba, megfeledkezem, hol kellett volna javítani, és csak akkor veszem észre, amikor már késő. Ezért kitaláltam, hogy amint elrontok valamit kihúzáskor, rögtön feltapasztok egy kis jelölőcédulát a papírra. Olyat használok, aminek nem túl nagy a ragasztós felülete, és nem is valami erős a rögzítés, így nem árt a tusrajznak, amikor felszedem.

Hibajavító festék

Fekete-fehér, vonalrajzos technikával készítem a képregényeimet fehér papírra, így használhatok retusáláshoz hibajavítót. Kíváncsiságból kértem egy Deleter White 2-t is, amikor Japánból rendeltem művészkellékeket, de igazából úgy sejtem, a technika többet számít, mint a festék márkája. A White 2 kicsit sűrűbb, mint a White 1, de tök mindegy, mert a fehér festékek úgy általában gyengén fednek, vagyis gyakran több rétegben kell felhordani őket. Méghozzá több vékony rétegben, mert vastagon felkenve modellfestős szlenggel élve "túrós" felületet kapunk.

Ha ilyen itthoni Ápiszos hibajavítót vennék, aminek a kupakjában saját ecset van, azt is inkább úgy használnám, hogy kiöntök egy kicsit egy palettára, és szükség esetén a megfelelő állagúra hígítva rendes művészecsettel vinném fel. Pláne, ha nem konkrétan hibajavításra, hanem kitöltött felületek díszítésére van szükség. Például fehér motívumokat a fekete ruhára könnyebb utólag felfesteni, mint megrajzolni, aztán kitöltéskor kerülgetni. Lehet használni fehér filctollat, ceruzát vagy zselés tollat is, de elég fontos, hogy ne oldja fel a tust, mert akkor egy szürke pacsmagot csinál. Bizonyos tinták érzékenyebbek erre, mint mások, érdemes próbatrutymákolást végezni. Az is szempont lehet, hogy miután megszáradt, lehet-e rá rajzolni, vagy elkenődik-e rajta a tus, lekaparja-e a toll?

Ragasztgatás

A legutóbbi Silent Manga Audition pályázatra szánt (szöveg nélküli) képregényem egyik jelenetébe nyúlok bele az alábbi képeken. A sztori szerint a srác egy másik karakternek magyarázza, hogy ha nem ment volna vissza érte a sivatagba a motorbaleset után, még azt mondták volna rá, hogy direkt veszejtette el őt. Viszont utólag jöttem rá, hogy az olvasó nem biztos, hogy úgy értelmezi a képet, hogy a karakter ezt elmondja, lehet, hogy úgy jön le, mintha gondolná vagy latolgatná a dolgokat. 

Újrarajzolni nem volt idő, viszont arra gondoltam, egy gesztussal kicsit egyértelműbbé lehet tenni a szitut. De nem akartam belerajzolni a kész panelbe, hátha mégis más megoldást választanék, és akkor már nem lenne visszaút. Fogtam egy másik papírt, felvázoltam a mutogatós kezet kb. megfelelő méretben, majd ollóval kivágtam, és rápróbáltam a képregényoldalra. Sikerült megfelelő pozíciót találni neki, úgyhogy kihúztam, majd felragasztottam. 

Ehhez transzfer ragasztót érdemes használni, így többször is levehető és visszarakható a protézis, ha át kell pozicionálni. Létezik stiftes és spray kivitelben, utóbbi hobby boltokban kapható (de nem minden spray ragasztó transzfer is egyben!). Miután megtaláltam a kéz végleges helyét, levágtam a felesleget, és hogy továbbra se keljen az eredeti rajzba nyúlni, mert ki tudja, digitálisan retusáltam.

Ajánló - Araki mangaoktató könyve

Rengeteg, nyugati rajongókat megszólító mangás oktatókönyv létezik. Színvonaluk egyenetlen, bár például a közismert How to Draw Manga sorozatban találkoztam pár, elsősorban kezdőknek hasznos kötettel. Alapvető hiányossága azonban többségüknek, hogy jellemzően csak a mangakészítés rajzi oldalával, azon belül is főleg karakterek és objektumok megformálásával foglalkoznak, míg a történetírás, az oldalkompozíciók felépítése, a karakteralkotás mélyebb elemzése sokszor elsikkad.

Araki Hirohiko egyebek mellett a harminc éve futó, világszerte népszerű JoJo's Bizarre Adventure című mangasorozat alkotója. Ha egy ilyen kaliberű mangaka neve szerepel egy szakkönyv borítóján, az rögtön sokkal hitelesebbnek hat a futószalagon gyártott, inkább csak a mangásan rajzolgatókat célzó kiadványoknál. Ezt gondoltam, amikor megláttam a cuccot a Book Depository kínálatában, és az aktuális mangaellátmányommal együtt meg is rendeltem. Vajon azt kaptam, amit vártam?

Hirohiko Araki: Manga in Theory and Practice - The Craft of Creating Manga (első angol nyelvű kiadás, Viz Media 2017.)

Az igényesen tálalt, keményfedeles kiadvány a fentieknél sokkal inkább szakkönyvszerűbb nem csak tartalmát, de megjelenését tekintve is. Nem tudom, ti hogy vagytok vele, de én - hacsak nem művészeti albumról van szó- nem szeretem, amikor oldalasra felnagyított képek mellé jár nyúlfarknyi szöveg, mert ilyenkor úgy érzem, nincs mit mondania a szerzőnek. Viszont ez itt 226 oldal, nagyrészt teleírva a mester okosságaival, még ha viszonylag szellősen szedve is! Mindössze pár oldalnyi fekete-fehér illusztrációval, leginkább képregényoldalakkal és kiemelt panelekkel találkozunk, amiken a szövegben említett fogásokat szemlélteti a szerző.

A fejezetek tematikája a négy alaptényező, vagyis a karakter, a történet, a világ és a téma rangsorára és egyensúlyára épül.  A könyv legfőbb erénye, hogy az amúgy sem különösebben száraz szakszöveget átjárja a személyesség, mivel Araki minden megállapítását saját karrierjének fényében bontja ki. Eleinte nem értjük, miért fontos, hogy kezdő korában mennyire türelmetlenek voltak a magazinok szerkesztői. Mivel mindig rengeteg anyagot kellett elbírálniuk, gyakori volt, hogy az első oldal alapján döntöttek, sőt azt is csak félig húzták ki a borítékból. Innen lyukadunk ki oda, hogy mit célszerű mindenképp bemutatni rögtön az első oldalakon, hogy az olvasó tovább akarjon lapozni, és máris a szakmázásnál tartunk!

Habár a szenvedélyes bevezető alapján valamiféle misztikumra számítanánk, amit csak egy valódi japán mangaka képes megragadni, apránként elkezdenek visszaköszönni a történetalkotás nyugati szakirodalmából már ismerős alapvetések. A kulturális különbségek ellenére sok mindent hasonló formában szeretünk megélni. Csak esetleg ami Syd Fieldnél* a kőbe vésett háromfelvonásos szerkezet, az itt a ki-sho-ten-ketsu. Azt azért érdemes figyelembe venni, hogy Araki érezhetően -és nem is burkoltan- a mainstream (!) shonen battle (!) mangákra vonatkozóan ajánlja tanácsait, bár nyilván ezek nagy része más típusú képregényeknél is helytálló. Sok minden belefért volna még a könyvbe, de a mangaka polihisztor jellegéből adódóan (nem csak az íráshoz, de a rajzoláshoz és a "rendezéshez" is értenie kell) úgy érzem, elég jól ki lett egyensúlyozva a képregényalkotói igényekhez mérten egy direkt (forgatókönyv)írásra koncentráló munkához hasonlítva.

Az ultimate mangaoktató könyv ezúttal sem született meg, de szerintem több okból nem is tudna, szóval maradjunk annyiban, hogy ez egy jó olvasmány. Abban nem vagyok biztos, hogy abszolút kezdő wannabe képregényesek is maradéktalanul be tudják-e fogadni, mert több ponton éreztem úgy, hogy szükség volt az eddig elkövetett hibáimra az adott technika működésének megértéséhez. Ettől függetlenül -vagy éppen ezért, mert haladó leckének is elmegy - ajánlom beszerzésre. Külön szimpatikus, ahogy miután 226 oldalon át levezette, hogyan kövessük az mangakészítésnek igaz útját (kb. ilyen fellengzősen fogalmaz), záró gondolatként felszólít mindezen előírások elvetésére. Araki szerint az alapokat ugyan mindenkinek ismernie kell, de a manga jövőjének alakításához nem elég a bevált formulák másolása. Ezzel egyetértek.

*Syd Field: Forgatókönyv - A forgatókönyvírás alapjai. Képregényíróknak is hasznos könyv, de kicsit nyögvenyelős a túlzott anekdotázgatás miatt.

Helyzetjelentés 5Pallos fronton, egyéb tervek

Képregénysorozatom, az 5Pallos legutóbbi része májusban jelent meg az EpicLine magazin 16. számában. Ez se tegnap volt! Amikor elkezdtem a sorozatot, úgy kalkuláltam, hogy évente három szám is belefér, de kettő mindenképpen. Reális elképzelésnek tűnt, hogy minél többet írok és rajzolok, a gyakorlat miatt egyre gyorsabban tudok majd dolgozni, és pár év alatt lenyomom a teljes sorozatot (nagyjából 10-12 rész van betervezve összesen). Erre egyre lassabban megy minden, franc tudja, miért. De nem írom ide, hogy NYUGALOM, SEMMI PÁNIK, NEM HAGYOM FÉLBE CSAK ÚGY, mert mindenki pánikba esik, leejti a poharát, és sikítva megfogadja, hogy soha többet nem vesz magyar képregényt. Viszont azt leírom, hogy mire jöttem rá, amióta dolgozom a sztorin, és mi mással foglalkozok, amikor épp nem ezzel (és ez miért lesz mégis jó mindenkinek, vagy nem).

Az elmúlt hét-nyolc évben a képregényezés és az állattenyésztés köré építettem az életem. Annak, aki nem ismer: különféle békafajokkal és kínai tűzhasú gőtével foglalkoztam, cikkeket is írtam róluk, de ez most mindegy (nem teljesen, lásd később). Ezeken a területeken volt sikerélményem, itt sikerült baráti-szakmai kapcsolatokat kialakítanom. Ez eddig semmi másban nem jött össze igazán, szóval elég fontos dolgok számomra. Aztán képregényezés miatt végül is leépítettem az állatkertet, hogy több időm legyen alkotásra, és hogy ne hanyagoljam el a lényeket, amikor időre kell befejezni valamit, és megfeledkezek minden másról.

Az 5Pallos az első komolyabb terjedelmű munkám, és úgy terveztem, mindent ennek rendelek alá, amíg a végére nem érek. Voltak bizonyos elvárásaim a sorozattal kapcsolatban, és 2015. márciusa óta (akkor jött ki az első epizód) már látni, mik teljesülhetnek ezekből, és miben nem jutok vele sem előbbre. Ráadásul ahogy írtam, egyre lassabban meg az írás is, rajzolás is, aminek a lehetséges okaiba most nem megyek bele. Előbb-utóbb minden hobbiképregényesnek számot kell vetnie, hogy mi éri meg, és meddig. Itt jelentkezik egy ilyen kis előrehozott kapuzárási pánik is, hogy mi mindent csinálhatnék ugyanezzel az idővel és energiával, ami ténylegesen a jövőmet építené! 😃

Az én válaszom a dilemmára az lett, hogy nem akarok belesántulni egyetlen képregénybe, amin már látszik, mennyi van benne (mennyire érdekli a közönséget, mennyire befogadható, mennyire tudok új terepeken új olvasókat bevonzani vele). Viszont abbahagyni sem akarom, mert számít nekem ez a történet, számít, hogy bár nem bestseller, de azért vannak rajongói, ráadásul a félbehagyott magyar sorozatok halmazát sem szándékozom bővíteni. Ehhez valami nagyon súlyosnak vagy kivételesen jónak kéne történnie. Azt se gondoltam volna egykor, hogy marketinges írásokat fogok tanulmányozni, meg cikkeket írni és blogot vezetni kimondottan a képregényezés miatt, miközben rengeteg olyan dolog rám ragad, amit ezen kívül is hasznosítani tudok. De új motivációra van szükségem, és újabb projektekre a fejlődéshez. Így még lassabban halad ugyan az 5Pallos, de hosszú távon jót fog tenni, amiből remélhetőleg maga a sorozat is profitál.

A Silent Manga Audition egy japán szervezésű, mangakiadásban tapasztalt szerkesztők és világhírű alkotók által szervezett nemzetközi pályázat, amelyre szöveg nélküli képregényekkel lehet nevezni az aktuális tematika szerint. Megy már egy pár éve, jövő héten zárul le a nyolcadik forduló. Sok országból érkeznek nevezések, és baromi motiváló látni, hogy például Indonéziában, Vietnámban vagy Brazíliában milyen sok az ambiciózus képregényes (tőlünk sajnos hagyományosan alig van jelentkező). Nem csoda, ha minden alkalommal több százan indulnak, hisz nem rossz a pénzjutalom, és a zsinórban jobb helyezést elérőket Japánba is meghívják pár napra workshopolni. Ha bírja a gyűrődést, a SMA webmagazinjában mangasorozat rajzolására is felkérik. Személy szerint utóbbira nem számítok, mert tetűlassú vagyok, de minden más jöhet! Már csak nyerni kéne.

A hetedik fordulón indultam először, és bár díjat nem nyertem, de a két pályamunkám közül az egyik "Award Candidate" lett, ami olyasmit jelent, hogy átment a rostán, ami elválasztja az első százvalahány munkát a többitől (608 nevezés volt, 41 díjazott). Alaposan az egómba taposott, hogy erre volt elég a hét év gyakorlat meg a három Alfabéta-díj, hogy az első negyvenben sem voltam benne, és az első magyar díjazott sem én lettem, aki ráadásul pont az én első futamomban lett nyertes (Lüleiya lett az, akinek természetesen rögtön gratuláltam is, mert lehet, hogy irigy vagyok, de nem megkeseredett). Képzeljétek el az ábrázatomat, amint izgatottan olvasom, hogy eredményhirdetés előtt a zsűri elnöke gratulációját fejezi ki Magyarország első díjazottjának, majd továbbgörgetve nem találom a nevem... 😀

Annyi haszna volt ennek a pofáraesésnek, hogy miután áttanulmányoztam valamennyi díjazottat évekre visszamenően, felfedeztem pár dolgot, és ennek tükrében kukáztam a készülő új 5Pallos részt, hogy újraírjam. Azt' vagy jó lesz, vagy nem, de jobb lesz, mint amilyen lett volna. No meg kiviláglott, hogy konkrétan ezen a pályázaton mit szeret a zsűri. Próbálok a továbbiakban jobban igazodni ehhez, bár nem volnék őszinte, ha azt mondanám, hogy cseppet sem tartom modorosnak a helyezett mangák jelentős részét. De majd most jól leadok én is egy modoroskodó sónen motorversenyes darabot, ami egy giga brófiszttel ér véget, és mindenki összehúzott szemöldökkel vigyorog, mint egy pszichopata! 😎 És ezt addig ismételgetem, amíg meg nem unom, a kiszórt pályamunkákból pedig később egy antológiát állítok össze.

Egy másik projekt, amit kifejezetten a munkahelyemen írok üresjáratban (amikor nem az 5Pallost), egy nemzetközi webképregénynek szánt yonkoma, vagyis négy kockás képregénycsík lesz. Ennek megvan a hagyományos felépítése, ami úgy érzem, jó fogódzkodó lesz, azonkívül segíteni fog rendbe tenni a "rendes" képregényeim történetvezetését is. Az alapötlet nem más, mint korábbi állatkereskedői tapasztalataim feldolgozása. Nagyon régóta foglalkoztatott ez a gondolat, de nem tudtam összefüggő sztorivá kovácsolni a rövid gegekre épülő jeleneteket. A 4koma forma viszont ideálisnak tűnik, mert nagyobb ugrásokat tesz lehetővé csíkok és jelenetek között (az összekötő részekkel támadt korábban nehézségem).

Persze nem csak poén lesz poén hátán, sőt, ez nem is kimondottan abban a csattanósra erőltetett stílben fog szólni, sokkal inkább ilyen összefüggő történetre építkező (már megvan a vége, az eleje, a karakterek motivációstul, hibástul, erényestül, drámai szükségletestül), visszafogottabb slice of life hangulat olyan karakterutakkal, amikkel a célközönség (huszonéves lányok, akik szeretik az egzotikus állatokat) azonosulni tud. Nem tervezem hosszúra, hogy ne csak elkezdeni, de befejezni is megtanuljak, és rajzilag is egyszerűbb lesz az 5Pallosnál, hogy sokkal gyorsabban haladjak. És akkor ezzel kipróbálom, hogy a netes, multi-kulti színtéren meddig tudok eljutni, ha már az 5Pallossal úgyis akadályokba ütközök ( például, mert nem kezdeném lefordítani, amíg bizonytalan a folytatás üteme, és a spéci nyelvezet miatt - ami a hangulat része- nem is lenne egyszerű).

Van pár tervem ezeken felül is, de mindnek megvan a maga ideje.

Világépítés - Wuxia életérzés az Óperencián innen

Képregénysorozatom, az 5Pallos eseményeinek és hangulatának egyik fő ihletője Si Naj-an Vízparti történet (angol nyelvű forrásokban Shi Nai'an: Water Margin, All Men are Brothers vagy Outlaws of the Marsh) című munkája, amelyet a klasszikus kínai regényirodalom egyik legjelentősebb alkotásaként tartanak számon. Sok adaptációja látott eddig napvilágot, mifelénk a Dynasty Warriors / Suikoden videójátékok és a Hero 108 Cartoon Network-ös rajzfilmsorozat talán a legismertebb példák azokra a munkákra, amik a regényből merítettek. Magyarul is kiadták, bár kicsit megnyirbálva, egyes fejezeteket kihagyva.

A wuxia zsánerrel rokon (bár egyesek szerint a Vízparti történet még nem az, legfeljebb annak elődje) történetek egyik jellemzője, a felborult társadalmi rend folytán a törvény helyett kardjukban és személyes kapcsolataikban bízó egyének és titkos közösségek virágzása az 5Pallos világában is fellelhető. Az itt emlegetett „berek” valójában nem egy földrajzi helyet jelöl, hanem kísérlet a wuxia hagyományok „jianghu” fogalmának magyar folklórközegbe helyezésére. A jianghu (szó szerint „folyók és tavak”, Csongor Barnabásnál, a regény fordítójánál „a Folyam és a Tó vidéke”) a hivatalos, törvényes keretek közé szorított társadalmi renddel párhuzamosan létező közeg, fizikai határok nélkül. Egy miliő, amit elismert harcosok, szerzetesek, befolyásos figurák, titkos közösségek és más, a többség által a jianghu tagjának elfogadott személyek népesítenek be, sokszínű kapcsolatrendszerrel összekötve. Kialakulásának előfeltétele a válságos társadalmi rend, például a hivatalnokok következmények nélküli visszaélései nyomán. Modern szövegkörnyezetben használják a szervezett bűnözés, az alvilág szinonimájaként is, de kifejezheti a legkülönfélébb – pl. szakmai, érdeklődésbeli – csoportok körülírható közösségét is. 

A jianghu tagjainak általában a polgári nevük mellett vitézi nevük is van, amelyet leginkább a beavatottak használnak egymás között, kívülállók nem feltétlenül ismernek. A wuxia filmekben gyakran „xia” a megszólítása az ismeretlen hősöknek, ami nagyjából annyit tesz, hogy „vitéz”. Egy másik, szintén a wuxia közegben elterjedt kifejezés a „hao han”, amit a hősök egymás közt, egymásra használnak („derék legény”, vagy valami ilyesmi lehetne magyarul). Hölgyek is lehetnek „derék legények”. Salló Sára, vagyis Toportyán tehát simán belefér a szórásba - erre utal az 5Pallos első részének címe: Az öt szegénylegény (amivel még rá is játszottam kicsit, hogy itthon is hallottam már vegyes ivarú társaságot lelegényezni).

Az 5Pallosba is szerettem volna egy megszólítást, amit nem használ bárki bárkire, ellenben kifejezi, hogy a megszólító a megszólítottat a berekhez tartozónak tekinti. Számtalan kifejezés közül (pl. vitéz, lovag, hős, bajnok, harcos stb.) a leventét választottam, mert ennek van számomra valami archaikus, népmesei csengése. Elfér egy fantasy történetben, de mégis ritkán találkozni vele - ha egyáltalán-, emiatt ezt találtam legalkalmasabbnak egy új fogalom, vagy inkább jelentésárnyalat megalkotására. Amikor azt hallom, hogy "levente", nem az 1920-as évek és a II. világháború közti időszakban működő Leventeszervezetek tagjaira, hanem Arany Toldijának „szép magyar leventéire, aranyos vitézeire” asszociálok, így egyfajta nosztalgiafaktort is remélek az áthallástól. A nosztalgia pedig manapság menő a magyar képregényekben. 😉 

Az első és második kép saját fan art a Vízparti történet karaktereiről.

Rajzeszközök 9. - Fancy radír, nem elefántos

Mostanában főleg Tombow Mono radírokat használok. Nem sznobizmusból, hanem mert mindenből a számomra legjobbat keresem, hogy az eszközök a kezem alá dolgozzanak, és ne nekem kelljen alkalmazkodnom hozzájuk. Mindjárt kiderül, hogy radírok tekintetében ezt mennyire sikerült eddig megvalósítani.😃

Az első pár darabot Japánból rendeltem, de azóta itthon is beszerezhető a márka a RajzShop.hu webshopjából. Igaz, nem minden egyes, Deleter webboltban is szereplő típus, de úgy néztem, nem is gyártják már mindet azok közül, amiket korábban teszteltem. A legalapabb Mono Plastic Eraser dolga nálam a vázlatolás közbeni mindennemű radírfeladat, nincs mit magyarázni ezen. Dicsérik netszerte, animék iskolás jeleneteiben is felbukkan, de igazából egy sima radír, na.😃

Kihúzás után a Light változatával vagy a NonDust Eraserrel tisztázom le a rajzot, mert ezek elvileg kisebb nyomást igényelnek (inkább a Light), és így kevésbé fakítják a tusvonalakat - ez azonban tus-, sőt, papírfüggő is! A gyakorlatban az arra hajlamos tus - mint eddigi kedvencem, a Pilot Ink is - fakulni fog, ebből a szempontból majdnem mindegy, milyen radírral nyalogatjuk. Mondjuk azért ne valami keményebb radírral vagy dörzsradírral menjünk neki.

Mindhárom fajta – ahogy a nevük is mutatja – plastic eraser, vagyis nem gumi az anyaga, így az állaga is picit különbözik egy Ápiszos radírtól. Különösen a NonDust verzión figyelhető meg, hogy helyes technikával nem sok apró szöszt, hanem hosszabb csimbókokba összeálló törmeléket képez egy nagyobb felület kiradírozásakor (apró javításoknál persze csak morzsál). Ez pedig azért jó, mert kevesebb szöszt kell a vonalak elkenésének kockáztatásával leseperni. Jellegzetes állaga miatt ez kopik a leggyorsabban. A hagyományos fehér változatot mintha már nem gyártanák, ellenben az új fekete típus dust CATCH néven a fent említett hazai boltban is megtalálható. Eddig ez a kedvencem!

Egy kolléga tanácsára kipróbáltam a Faber Castell Dust-Free-t. Szintén "forgácsmentes", mint a Mono NonDust Eraser, csak épp akkoriban az még nem volt itthon is beszerezhető. Office Depot-ban vettem, de a Faber Castell márka elég elterjedt. Olcsóbb, mint a Monós megfelelője, de kicsit mintha kevésbé lenne "dust-free", mint amaz - több apró gyurmókot hagy sajnos.

Apró részletek kiradírozásához baromi hasznos egy olyan radír, ami egész keskeny. Vettem nemrég egy Tombow Mono Zero precíziós radírt kör alakú töltettel (van téglalap alakú is), aminek pár milliméter átmérőjű feje van, és rottringszerűen jön elő a szárból nyomogatásra. Eddig bevált. Pontosabban találom el vele a vázlatoláskor feldobált felesleges vonalakat, amik túl közel vannak a megtartandóakhoz, és egy nagyobb darab radírral könnyebben elkennénk azokat is. Tulajdonságra egyébként sima radír, semmi többet nem tud. 

Ugyanerre való az elektromos radír is. Amikor évekkel ezelőtt először láttam valakinél, azt hittem, valami vicc - japán vicc. Aztán kiderült, hogy baromi praktikus tud lenni, úgyhogy csak vettem egyet a budai Maido webáruházában. Azóta már mások is árulnak, más márkájút. Azért szeretem, mert nem kell se nagyon rányomni, se tologatni, elég csak odaérinteni, ha például az egyik panelen rossz helyre rajzoltuk a karakter pupilláját, és így nem mázoljuk szét a fél arcát radírozás közben. Nyilván nagyobb felületek radírozására kényelmetlen, és gyorsan is fogy ilyenkor. Lehet ugyan tartalék tölteléket vásárolni hozzá, de drága az adag mennyiségéhez képest, szóval nem érdemes pazarolni. A tartalék csomagban egyébként dörzsradír darabok is vannak, amiket nem tudok mire használni, mert arra, amire jók, egyetlen darab időtlen időkig elég lenne. Nyilván ezt a gyártó is tudja, és így próbál gyakoribb vásárlásra ösztönözni... Más márkák tartalék radíros pakkja olcsóbb és nem tömik tele dörzsradírral, szóval új belépőknek azt ajánlom inkább.

Nagyon egyszerűen működik, két csavarással szét kell nyitni, beletölteni kettő darab AAA-s (ami a kisebbik) ceruzaelemet, visszacsukni, és kész. A szerkezet csúcsában van egy kis üreg, ebben van a kb. egy centis radírfej, amit gombnyomásra pörget egy kis motor. Elég röhejes hangot ad, nyilvános rajzolások alatt rögtön a figyelem középpontjába kerülünk vele. Amikor használjuk, jól fogjuk le a lapot, mert különben kicsúsztathatja maga alól, és rosszabb esetben kapunk egy szép kiradírozott csíkot a legaprólékosabb rajzrészlet közepébe.

Annyi a bökkenő, hogy az elemek viszonylag gyorsan lemerülnek, és hiába működik még a gép, ha már nem bírják elég gyorsan pörgetni a fejet. Ilyenkor aztán akadozik vagy akár meg is áll a papíron, ha kicsit jobban rányomjuk (mert a lassabb pörgés miatt nem veszi ki olyan jól a grafitot érintésre), és hajlamossá válunk „radírozni” vele. Ekkor inkább elemet cserélek, mert nem akarom tönkretenni egyidejűleg a rajzot és a szerkezetet azzal, hogy nem rendeltetésszerűen használom.

A Sand Eraser olyasmi, mint a klasszikus piros-kék iskolás radír sosem használt kék vége. Durva felületű, tusvonalak radírozására (durva lekaparására, hogy a papírt is felszedje), de főleg screen-tone effektezésére való. Utóbbira használtam elvétve, két raszterfólia találkozásánál átmenetet, illetve a háttérbe felhőket kapirgáltam vele, de igazából nélkülözhető eszköz. Nincs róla fotóm, egy rusnya szürke valamit képzeljetek el.

Az alábbi képen egy teljes 5Pallos epizód kihúzás utáni letisztázásakor hátramaradó radírtörmelék látható kompozícióba rendezve.

5Pallos - Honnan jött a cím?

Az 5Pallos címe természetesen a 5Panels képregényalkotó csapat nevének fantasy világba illő változata. Ezért is írjuk egybe, számmal és nagy P-vel, hogy következetesek legyünk a mintához. Hogy a 5Panels-t miért úgy írjuk? Mert csak. 😎 Fontos még, hogy a csapat nevét "fájv panelsznek", a képregény címét "öt pallosnak" mondjuk. Ne hagyjuk megkavarni magunkat! 😃 Külföldiül biztos nem is azt jelentené, amit én szeretnék, már csak azért sem lenne úgy értelme...de ha mégis, SEJTEM, MIT JELENTHET, NEM KELL FIGYELMEZTETNI, KÖSZI! 😉😄

Eredetileg nem is ez lett volna a címe, hanem valami olyasmi, hogy Nádifarkasok, az egyik fő ihletadó, a Vízparti történet miatt (amiben a hősök a mocsárban táboroznak, lásd az előző bejegyzésben). Ez utalt volna a szereplők harcmodorára és az egyik karakter, Toportyán nevének eredetére. És ők is a mocsárban laktak volna, nem az erdőben, ahová végül írói szempontok miatt költöztettem őket. Egy beszélgetés során Tálosi András (Spuri, az EpicLine magazin főszerkesztője) javasolta, hogy legyen a történet egy pontján olyan geg, amikor valakik nyelvbotlás miatt kimondják, hogy 5Panels, és emiatt jó lenne ehhez hasonló csengésű nevet adni a főhősök csapatának. A gegben nem vagyok biztos, de a név szerintem találó, mivel a pallos a bíráskodás, az erőszakkal történő igazságszolgáltatás szimbóluma is lehet. Mondjuk Táltosék öten egyelőre önbíráskodnak, saját maguknak adományozták a pallosjogot...

Az ábrán a logó próbaverziói láthatók. Lefutottuk a kötelező köröket a mintával túldíszített és az egymásba akasztott dupla L-es tipóval (ami pláne gáz amiatt, hogy egy négyest is kirajzol). Az ördögfiókás nyert ördögfióka - igazából ninja busó - nélkül. A későbbiekben lehet, hogy variálok még rajta, mert gyorsan kellett dönteni, továbbá nem vagyok tipográfus. Az 5-ös számra valaki azt mondta, S-nek olvasható, azzal talán még kezdek valamit.

 Ha valaki kíváncsi lenne rá, a címfelirat betűtípusa:
- 5-ös szám: Edo SZ http://www.dafont.com/edo.font
- bötük: Dwarven Stonecraft http://www.dafont.com/dwarven-stonecraft.font

5Pallos - Önéletrajzi fantasy

Elég sok rövid, pároldalas képregényt készítettem már, de egy idő után úgy éreztem, ilyen terjedelemben nem igazán lehet emlékezetes munkát alkotni. Ez persze nem teljesen igaz, de hogy a jövőre nézve nem ragadhattam le itt, az is tuti. Mert hát sorozatra sorozat írásával lehet gyúrni, kétszáz oldalas "egész estés" képregény kötetre meg ilyenek írásával (természetesen csak az után, hogy megszereztük az alapokat pár rövidebb munka során). Belevágtam hát első sorozatomba, melynek nyitóepizódja 2015-ben jelent meg az EpicLine magazin 13. számában.

Az egész azzal kezdődött, hogy képregényalkotó csapatunk, a 5Panels lassan betölteni készült fennállásának ötödik évfordulóját. Erre az alkalomra többet kellett villantani a szokásos, tortapusztítással egybekötött évfordulós beszélgetésnél a KépregényKedvelők Klubjában*, és mivel képregényalkotó vagyok, rögtön egy különleges képregény lehetősége ugrott be.

Az 5Pallos kitervelésekor elsősorban arra gondoltam, hogyan formálhatnám érdekes képregénnyé a 5Panels csapatának történetét. Már régebben is játszottam a gondolattal, hogy összeboronálom ezt az ötletet egy híres kínai regény, a Vízparti történet egyik eseményszálával. Az, ahogy Toronyhordozó és csapata a kancellár kincsének elrablása után csak nagy nehezen lelt menedékre egy vízparti rablóerődben, igencsak emlékeztet engem arra, ahogy mi a kezdeti időkben placcról placcra vándoroltunk, hogy együtt rajzolhassunk képregényeket, mert mindenhonnan kiutáltak, elzavartak minket, majd végül az ELTE-TTK épületében (a Duna-parton, hoppá!) találtunk biztos tanyát akcióink kiterveléséhez. Ezt átültetve a mi világunkba eleinte túl absztrakt elképzelésnek éreztem, de eszembe jutott, hogy mi van, ha nem az eseményeket helyezem modern környezetbe, hanem a karaktereinket egy kalandtörténetbe? Így jött egy generikus wuxia-, majd a Szekerce és Szemerce** univerzuma a képbe. Ez utóbbi első epizódját szintén én írtam és rajzoltam, díjat is nyertem vele, így jó ötletnek tűnt ezzel kezdeni valamit. 

A Szekerce is jó adag magyar népmesei hangulattal van megpakolva, de az 5Pallosnál igyekszem erre még jobban rájátszani, hogy még ízesebb, a közönséges fantasy mesék sorából jobban kiemelkedő valami legyen belőle. Ennek eszközei például ismert népdalok jellegzetes képeinek (lásd első rész, 10. oldal 1. panel, "érik a szőlő...-két szegénylegény...") megjelenítése, tipikusan magyaros szófordulatok, elnevezések, de erről a későbbi posztokban bőven lesz még szó, mert kihatással van a karaktertervezéstől kezdve sok mindenre.

Szóval az 5Pallos főszereplői a kiinduló elképzelés szerint valós személyek képregényes alteregói. Azonban nem itt fordult elő először, hogy alkotótársaimról készítettem rajzokat. Rendszeresen szerepeltettem némelyiküket plakátjainkon, közös képregényeinkben, de az alábbi példa a kedvencem. Az egyik első ilyen rajz egy közös nyári kirándulás után készült, ugyanis a helyszínen elfelejtettem fotózni, de mégis fel akartam tölteni valamit a 5Panels e célra fenntartott facebook mappájába emlékként. A rajzon a nap számomra legizgalmasabb jelenete látható, a szereplők közül pedig rögtön három is a leendő 5Pallos gárdából.

A következő rajz egy hagyományos nyárbúcsúztató piknikünkhöz kötődik, ugyanis az eseményre készült "plakát" egy részletét láthatjuk (felül a nagy szöveges figyelemfelhívó részt levágtam). Pont ez volt a program, mint a képen: kicsaptuk a pokrócokat a Margitszigeten, vittünk csomó képregényt közösen tanulmányozni, de előbb fellőttük egy szép platánra a 5Panels-zászlót (az első általunk szervezett képregényes nyári táborra készült még korábban). Az ehhez hasonló rajzokon alakítottam ki apránként azt a formarendszert, ami alapján a csapattagjainkat formáztam meg 5Pallos szereplőkként. 

 A történet szövését eleinte nagyban befolyásolták a valóságban velünk történt események, de az első két epizód megjelenése után a kritikák ezt negatívumként hozták fel. Erről egy képregényfesztiválon beszélgettem valakivel, és arra jutottunk, hogy ha egy Bakuman jellegű slice of life sztorit hoztam volna ki belőle a valódi események és személyek kissé dramatizált, de tényleges jelenlétével (amilyet eredetileg akartam, de azt hittem, épp azt fogják öncélú propagandának érezni, és sokak megsértődtek volna), jobban átjött volna a lényeg azon olvasóinknak, akik személyesen is ismernek minket. Mégpedig azért, mert a jelenlegi formájában az absztrakció felnagyítja a "dicsőséges pillanatokat", amitől a saját vállunk veregetésének tűnhet az egész. 

Kicsit megnyugodtam, amikor ezzel kapcsolatban végeztem egy mini közvéleménykutatást az 5Pallos facebook csoportjában, és kiderült, hogy aki a sorozat előtt nem is hallott rólunk, észre sem vette volna, hogy van valami turpisság a dologban, nem csak egy - itt jó értelemben vett - közönséges kalandképregény, ha nem direkt ezzel harangozom be. Ugyanis lehet, hogy a valóságból merítettem az eseményekhez és karakterekhez, de az elejétől fogva figyelek rá, hogy önmagukban is illeszkedjenek a történetbe. Észrevettem viszont még egy érdekes jelenséget: amint kijelentettem, hogy lesznek benne belsős utalások, már a csapat is mindenben azt látta, és olyan jelentéseket költöttek bele minden jelenetbe, amikre én nem is gondoltam. Ennyire kétélű fegyver, hogy milyen szöveggel promózzuk a képregényünket! 😃

A későbbiekben mindenesetre kerülöm a direkt 5Panels-es belsős poénokat és utalásokat a képregényben, de az itteni blogos írásaimban továbbra is hivatkozok ezekre, mivel rengeteg cikk már rég megíródott az 5Pallos facebook oldalára, amikben pont ezekről rántom le a leplet. A karaktertervezésről szóló írásaimban is elő kell vennem a személyeket, akik a modelljeim voltak, mert a poénon kívül írói szempontból is érdekes lehet, hogy meglévő adottságokhoz hogy terveszek jelmezeket, háttérsztorit, tulajdonságokat, neveket.

 * A KépregényKedvelők Klubja egy ingyenesen megtekinthető programsorozat - képregényes tematikájú beszélgetés meghívott szakmai vendégekkel -, melyet több mint egy évtizede szervez Kiss Ferenc képregényíró és -gyűjtő havi egy alkalommal a budapesti kArton Galériában.

** A Szekerce és Szemerce hihetetlen kalandjait 2013-ban indítottam az EpicLine magazin 2. számában, színezői Kiss Judit és Koska Zoltán voltak. Az epizód Alfabéta-díjat nyert 2014-ben. A második résztől Koska Zoltán és Tálosi András viszik a sorozatot: http://epicline.goobo.hu/szekerce-es-szemerce-extrak/

Rajzeszközök 8. - Papírok mártogatós tollhoz

Az, hogy milyen eszközökkel rajzolunk, meghatározza, hogy milyen papírra van szükségünk. Sokszor elég lenne a sima fénymásoló papír is, csak vékonysága miatt nincs jó tartása és könnyen gyűrődik. Ha nem áztatjuk el filctollal vagy festékkel, költségkímélő megoldásnak megteszi. Nekem viszont valami simább felületű papírra volt szükségem a mártogatós tollak miatt, hogy ne akadozzanak rajta, ne karistolják annyira. Jobb is kicsit vastagabb lapra rajzolni, főleg ha sokat radírozunk, vagy ha screen-tone-okat is használunk, mert a vékony lapot a raszterfóliával együtt átvághatjuk (erről még írok egy későbbi posztban). Ha esély van rá, hogy kiállítják rajzunkat, vagy egy zsűri kezébe kerül, csak javít a megjelenésén is egy tartalmasabb papír, igényesebbnek hat, kényelmesebben lehet forgatni, mert nem löttyed úgy ide-oda.

Egy képregényes sporttárs javaslatára tettem kísérletet a műnyomó kartonnal. Fényes vagy matt, rajzolás szempontjából nekem egyre ment. Bár működött rajta a mártogatós toll és tus, nem hagyott annyira szép vonalakat, mint a már sokat emlegetett manga workshopos képregénypapíron. Ilyenre készült az EpicLine Magazin második számában megjelent Szekerce és Szemerce hihetetlen kalandjai c. képregény első epizódjának kihúzása, miután a digitálisan rajzolt vázlat kékkel rá lett nyomtatva egy komolyabb otthoni printerrel. Érdemes lehet azért próbálkozni vele, mert legalább könnyen beszerezhető (pl. a Pantonból) és nem drága.

Maradjunk annyiban, nem találtam az igazinak. Elhatároztam, hogy pont olyan képregénypapírra akarok dolgozni, amin minden olyan frankón ment a workshopon. Viszont hiába kerestem, nem találtam a közelben (értsd: Európában) ilyet, ill. ha volt is, mindent összeszámolva nem jött ki olcsóbbra, mint egyenesen Japánból rendelni. Német/francia rajzeszközös webshopokból vagy az Amazonról pedig pont csak Magyarországra nem élt az ingyen posta, vagy ide pont azt a terméket nem is szállítják. Szóval rendeltem Japánból, őket már ismerem, és eddig minden rendben ment.

Az általam kipróbált Deleter képregénypapír többféle kivitelben kapható. A-F jelölésekkel látják el attól függően, hogy mennyi és milyen segédvonalak vannak rányomtatva halvány kékkel. Van, amelyiken csak a kifutó van jelölve, van, amin margók is vannak, vagy 2x4 paneles felosztás yonkoma képregénycsíkok rajzolásához. A jelölés szkennelés után nem látszik, nem olyan, mint a kék ceruzás vázlatolásnál, hogy nekünk is rá kell segíteni az eltüntetésére rajzprogramban - bár biztos függ a szkenner beállításaitól is.

A legtöbb típus létezik a4 és b4 méretben, valamint 110 és 135 grammosban. Én elsőként a 135 grammos, A4-es „B” papírt választottam. Ezen nincs semmiféle jelölés, és nekem nem is hiányzik, tekintve, hogy illusztrációkhoz, akár színes borítórajzokhoz is használnám, amibe bezavarnak a vonalak. Másrészt mindig az adott kiadványhoz igazítjuk az oldalarányokat, a margók, kifutók méretét, és a hazai kiadásban kevésbé praktikus a japánok által használt rendszer, ami a többi papíron van (az A4 csak a papírlap mérete, de a jelölések által belőtt berajzolható rész mintha nem ilyen arányú lenne). Később vettem „A” típusút is, csak hogy tudjak itt róla véleményt alkotni, de a nem nyomtatott oldalát használom. Felülete kellemesen sima, de nem annyira, mint a műnyomó kartoné, és jól bevált a mártogatós tollakhoz, viszont a Kuretake „ecsetjellegű” rajztollaim mintha nem tudnának rajta annyira finom vonalat húzni – azokhoz a legjobb továbbra is valami fénymásoló – vagy rajzlap.

Mint utólag kiderült, a workshopon nem Deleter, hanem I-C márkájú papírt kaptunk, de nekem egyformának tűnnek (megörököltem pár lapot egy kollégától, aki kapott belőle tartalékba, de nem használta el azóta sem), leszámítva, hogy az I-C még drágább.

 Egy időben akadozott a Deleter papír rendelhetősége, ezért tovább kísérleteztem Magyarországon is beszerezhető papírokkal. Nyugati képregényesek régóta használják a Bristol papírt, de még sosem láttam itthon. Egy nap célirányosan elkezdtem keresgélni, és kiderült, hogy a Strathmore márka már több művészellátóban is kapható különböző méretben, vastagságban, ívben vagy tömb formában. A 270 grammos verzió kellemesen vastag, nem gyűrődik meg egykönnyen radírozáskor. Nem A méretarányban gyártják, úgyhogy az A4-et legjobban megközelítőt választottam, amit viszont mindig méretre kell nyesnem, hogy beférjen a szkennerembe. A később (a RajzShop.hu-n) felfedezett Fabriano Bristol tömb viszont A4-ben is létezik. Mindkettő mükszik, nem rendelek több Deleter papírt.

Rajzeszközök 7. - Bevált és nem annyira hű de bevált tusmárkák

A legutóbbi rajzeszközös cikkekben a mártogatós tollakról volt szó, most pedig következzen a tus, amivel használni lehet őket. Kiválasztásánál jó tudni, hogy gyártanak külön tusfestményekhez, tollak töltésére és egyéb területekre is tusokat, de nem mind jó a mártogatós tollhoz. Ha például túl híg, egyszerűen kifolyik belőle, nem lehet vele rajzolni. Az alábbiakban direkt e célra gyártott cuccokat mutatok be.

 

Próbálkoztam többféle művészellátós tussal, de egyiket sem éreztem az igazinak, nem találtam a manga workshopon kipróbált, direkt mártogatós tollhoz, vonalrajzhoz gyártott japán tushoz foghatónak. Erre a célra túl hígnak találtam ezeket, ráadásul lassan is száradtak. Amikor elhatároztam, hogy Japánból rendelek kellékeket, direkt az ott kipróbált márkát kerestem, de kíváncsiságból más márkákat is leteszteltem, illetve fogok tesztelni a jövőben.

 

Pilot Black Ink

A szürke dobozos változatát használtuk a workshopon, de ott azt tanácsolták, vegyük inkább a nedvességálló típust. Ez pedig a sárga dobozos, amit én is használok – az 5Pallos első és második epizódjának nagy része ezzel lett kihúzva. Üvegtégelye praktikus, mert nehezebben borul fel súlya és formája miatt. Kinyitva érezni a tus jellegzetes illatát – ezt a másik márkánál hiányolom, mert egy kis szipuzás (szigorúan csak ebből) rajzolás előtt meghozza a munkakedvet. 😛 A Black 6-nál jobban fakul radírozáskor, és nedvességálló vagy sem, az alkohol alapú Shinhan Touch filcet mindenesetre nem bírja. Hosszabb állás után azt mondják, érdemes felkeverni minden tust, de felrázni ezt a típust különösen tanácsos - legalábbis nem rögtön a tervezett munka előtt-, mert olyan habos lesz, hogy egy napig nem tudjuk használni. Mindent egybevetve eddig mégis ez vált be leginkább.

 
Deleter Black 6
Száradás után is szép fényes marad. A vastagabb vonalak kitapinthatók lesznek a papíron, mivel állaga sűrűbb kicsit az előbbinél. Azzal ellentétben elég jól állta eddig a Touch filctollas színezést, így ezen tulajdonságai miatt eleinte ez volt a kedvencem. Pár hónap pihenő után azonban mintha jobban besűrűsödött volna, mint a Pilot. Maru-pennel szinte használhatatlanná vált, mert szó szerint pár vonás után eltömítette a hegyét, folyton pucolni kellett. Ezzel kezdtem az 5Pallos első epizódját, de valahol a harmadik oldal környékén feladtam. G-pennel még használható, bár kicsit mintha szöszösebb lenne a vonalak széle, mint a másik tussal. Filccel színezett rajzokhoz azért mégis ezt fogom használni, már ha készítek mostanában olyanokat.

A tégelye nem a legpraktikusabb, mert a tus beleszárad a fedél menetébe, és minden nyitáskor seperhetjük félre a sok tustörmeléket, nehogy valahogy a készülő oldalunkra kerüljön. Nyilván felrázásnál szivárog a kupak alá valahogy. A másik is csavarmenetesen nyílik, mégsem szárad be így soha. A fényes felület szkennelésnél rosszul jön, mert a szokásosnál is több, digitálisan retusálandó fehér pontot eredményez, ha túl vastagon festettük fel.

Deleter Black 4
Hasonlít a 6-oshoz abban, hogy elég jól bírja a radírozást, sőt. A lineart letisztítása után szemmel látható a különbség az 5Pallos második részének első, Black 4-es, valamint a további, Pilot Inkes oldalai között, mert utóbbiak mindig megfakulnak radírozás után. Megszáradva kissé fényes, de nem annyira, mint a 6-os. Neopiko-colorral próbáltam ki, hogy viseli az alkohol-alapú markereket, és jól viseli.

 
Használhatóságában a Black 6 és a Pilot közt áll, mert bár nem tapad bele a tollba ANNYIRA hamar, mégsem tudok egyetlen merítéssel olyan hosszan dolgozni vele a következő öblítésig. Ráadásul az öblítővízben kis lemezkéket képez, melyek egy része a felszínen marad, és legközelebb azokat is pucolhatom le zsebkendővel, mivel rátapadnak a tollra. Nem egy tiszta munka. Talán csak én nem tudok bánni vele, azért voltam kénytelen félretenni, és visszatérni a Pilothoz, mert egyébként szuper.

Kuretake Manga Black Ink
Még mindig keresem az egy igaz tust, ami nem tapad bele a mártogatós tollba túl hamar, nem fakul meg radírozáskor, és még a filctollat is bírja amellett, hogy száradás után vízálló. Nem mondhatnám, hogy megtaláltam, de egy lépéssel közelebb kerültem hozzá. Eljutottam odáig, hogy tegyek egy próbát a Kuretake Manga Black Inkjével. Elsősorban az szólt a próba mellett, hogy itthon is beszerezhető a Maido webboltjából. Az egyszerűsített válasz, hogy igen, bevált, és mivel már mindenre találtam hazai boltokban helyettesítő terméket, többé nem életbevágó horror pénzen a Deletertől rendelnem. A kicsit árnyaltabb válasz az, hogy jó, jó, de még nem az igazi, és csak erre átállni kompromisszumokkal jár.

Nedvességállónak tűnik, máshol azonban azt olvastam, hogy nem ajánlott vizes technikák alá. A filctollat (Shinhan Touch és Neopiko Color tesztelve) egész biztos nem bírja. A nálam eddig etalonnak számító sárga dobozos Pilot Inkhez képest mélyebb a feketéje, illetve azzal ellentétben száradás után is fényes. De a legfontosabb, hogy elég jól bírja a radírozást, hisz csak emiatt nem ragadtam le végérvényesen a Pilotnál (az ugyanis fakul, ami azért baj, mert szkennelés után jobban fel kell húzni a kontrasztot, amitől az egész vékony vonalak már vastagodni látszanak). Pontosabban szólva a tollal húzott vonalak állják a radírt, de az ecsettel foltban felmázolt részek már nem annyira. 

 

Utóbbi három tulajdonságában hasonlít a korábban emlegetett Deleter 6-os és 4-es tintákhoz. Sajnos abban is, hogy hamarabb beleköt a tollhegybe, így tovább tart vele a munka a gyakoribb pucolás miatt, habár hármuk közül még ez tűnik a legkellemesebbnek. Jelenleg párhuzamosan használom az eddigi kedvencemmel. A főbb vonalakat a Manga Blackkel húzom, de ha elkezd szórakozni a tollal, a részletekhez átváltok a Pilotra.

 

Karaktertervezés - A nagyon alap alapjai

 Fent: a Munka gyümölcse című, Pádár Ádámmal közös képregényünk antagonistájának tervei.

Sokunknak vannak saját kitalált karakterei, akiket gyakran lerajzolunk, kalandjaik csak úgy pörögnek képzeletünkben. Készülnek a karakterlapok, rajtuk a jelmezek legapróbb részleteivel és karakterünk fontos belső tulajdonságaival, például hogy szeretik a rántott húst. 😊 Odáig már nem mindenki jut el, hogy a karakterek köré ténylegesen megírjon egy történetet, pláne nem egy kész képregényt. Ekkor már a praktikusságot és a leendő olvasók befogadó képességét is számításba kell venni, így gyakran kiderül, hogy nem azokra a részletekre koncentráltunk, amelyek kidolgozása tényleg fontos lenne, miközben átsiklottunk pár "apróság" felett.

Az alábbiakban összeszedem azokat a tudnivalókat karaktertervezés témában, amik eddig rám ragadtak kutakodásom során. Fontos, hogy mivel a karakterek külső (testalkat, mimika, jelmez stb.) és belső (pl. személyiség, motiváció, történetben betöltött szerep) tulajdonságai erősen összefonódnak, nem minden pontban tudom különválasztani ezek tárgyalását.

A Szekerce és Szemerce hihetetlen kalandjai című, EpicLine magazinban futó sorozathoz készült legelső tervek. A karakter használatához is adtam tippeket a leendő íróknak.

• A rendesen megtervezett karakterről nem csak egy pin-up van a kezünkben flancos jelmezben, menő pózban, és egy rövid megjegyzéssel, miszerint a kasztja druida pénztáros, gyűlöli a trollokat, szereti a mákos bejglit meg az animét. Nem csak a történet vezetésében segít, de az olvasó számára is érdekesebbé válik, ha van egy világos motivációja, erényei, hibái, félelmei. Ezeket jó mihamarabb kidolgozni, mert alapvetően (kéne, hogy) befolyásolják a viselkedést más karakterekkel szemben, a reakcióit különböző eseményekre - és ezzel a cselekmény irányát! 

• Az előbbiekkel szoros kapcsolatban van, de rajzilag könnyebben megfogható a karakter személyisége. Ehhez aztán lehet rengeteg karakterhez kötött mimikát, gesztust kitalálni, és az öltözékének, használati tárgyainak formájával, színválasztásával is szépen rájátszhatunk. Absztraktabb rajzstílusnál a testek alapformákká alakításával is érdemes kísérletezni (lásd Pixar filmek).

  
Pólódizájn versenyre készült ez a tömbszerű, erőszakos oroszlán és a kis sunyi királygepárd.

• Egyedi gesztusok mellé egyedi szóhasználat. Ne mindenki az író hangján szólaljon meg. Nemre, rangra, szerepre, személyiségre jellemző következetes beszédstílus, esetleg egy-egy karakternél rendszeresen visszatérő szófordulat vagy kifejezés. Az 5Pallosban Pecér karaktere "Bronzvidra furkó!" felkiáltással kaszabolja az ellenséget, a Karvalyfivérek szavajárása a "mi a kóró...?" vagy "hogy a kóróba...?".

• A történetben betöltött szerep és a karakter világa is befolyásolja a megjelenést és a viselkedést. A jelmez dizájnja alapvető információkat közöl a karakterről. Zsánertől is függ, de sokszor a főbb szereplők már ránézésre kitűnnek a szereplőgárdából. Gondoljunk például az egyenruhában, egyszerű felszerelésben masírozó minionjai közül szó szerint kimagasló sötét nagyúr típusú karakterre vagy felcicomázott bajnokra. Slice of life vagy történelmi sztoriknál az adott kor és közeg szokásait is figyelembe kell vennie a karaktereknek, és ha ezektől eltérnek, annak kihatása kell legyen a cselekményre, illetve okkal tervezzük így.  

Gyurkó beszélő páncélja a Szekerce és Szemerce hihetetlen kalandjaiból. A történet szerinti félelmetesen díszes vértet egyszerűbb formákra bontottam, elhagytam a felesleges cirádákat. A "pikkelylemezek" és a maszkok jellegzetesen formálódnak, könnyen megjegyezhetők.

• Praktikussági szempontból nem mindegy, mennyire részletgazdag a dizájn. Egy-egy önálló illusztráción jól mutathat a rengeteg apró minta, nyúlvány, textúra, de egy képregényben ugyanezt ezerszer is le kell tudnunk rajzolni mindenféle szögből és fényviszonyok mellett. Jól mozgathatónak, forgathatónak kell lennie, bár egy animációhoz képest képregényben még mindig több zsúfolható akár egy kis csalással is- csak előre mérlegeljük, hogy megéri-e? Képzeljük el, hogy állna a borzas sérója, ha akciófigura készülne belőle. 😃

Na ezeket a karaktereket például annyira nem volt könnyű mozgatni - nem is a dizájn, inkább a lajhárok lajhárléte miatt -, hogy a harmadik képkockától kezdve mindenki lajhár nélkül ábrázolta őket.

 

• A főszereplő (ruha-)dizájnjának rugalmasnak/variálhatónak kell lennie, hiszen a történet során több helyszínen is megfordul. Magyarán lehet, hogy át kell öltöznie, mert tökig páncélban, pávatollas köpönyegben nehéz delfinen lovagolni, és koldusnak is nehezebben adja ki magát benne - pláne delfinnel a lába között. 😀 Viszont plusz pont, ha a delfinlovas- és koldusszerkója is tükrözi a karakterdizájn eredeti sémáját színekkel, formákkal, tematikával.

• Ha egy jelenetben mindenki pucér, és úszósapkát húz, az olvasó akkor is azonnal meg tudja mondani, hogy ki kicsoda. Formák, tömegek, sziluettek egyedi alakítása. Nincs mit ragozni ezen. 😄 

Egy böngészős játékhoz megrendelt karaktertervem. Csak annyi előzetes infót kaptam, hogy sci-fi világba való kék plazmalényre van szükség. Az imádkozó sáskás tematikát és azt, hogy mechanikus páncélt használjon fizikai testként, én tettem hozzá.

• A színeknek jelentése van (legyen). Esztétikai okokból pedig tanulmányozzunk színelméleti írásokat. Karakterenként 2-3 jól megválasztott alapszín és ezek tónusai általában elegendőek, a motívumok következetesen végig legyenek víve a teljes dizájnon.

• Legyen emlékezetes. Ezt könnyebb mondani, mint megcsinálni. Nézzétek a sok mainstream animét, mennyire igyekeznek ugyanazt az iskolás uniformist újragondolni, a mindenféle leples, szalagos, fodros ruhákról és csápos, tüskés, használhatatlan élű és méretű fegyverekről nem is beszélve. De mivel minden második cím tele van hasonlókkal, valójában kevés a tényleg emlékezetes dizájn. Arra viszont ezek is jók, hogy a cosplayereknek kihívás legyen lemodellezni, és ez is lehet egy szempont - én már eleve úgy tervezek.😉 Szóval a kevesebb néha több. Itt újra idézném az alapformák, a színkód, a gesztusok és a sziluett alapján is könnyű beazonosíthatóság fontosságát.

Az Erdőzúgást hasító jáde tőr c. képregényem főszereplői chibi sztájlban.


Egyelőre ennyi. Lehet, hogy kifelejtettem valamit, de hát ez egy elég nagy témakör - ezért nevezem a fentieket nagyon alapnak, merő önvédelemből. 😏 A későbbi blogbejegyzésekben sorra veszem képregénysorozatom, az 5Pallos karaktereit külön-külön is, kitérve azokra a dolgokra, amik hatással voltak a megtervezésükre.