Mangatábor Japánban 4. - Avatóünnepség és titkos értekezlet a közfürdőben

Az előző részben végre megérkeztünk Takamoriba, a mangatábor helyszínére, és egy helyi látványosság megcsodálása után a komplett, több mint 50 képregényalkotóból és számos kísérőből álló társaság birtokba vette hagyományos mintára berendezett hotelszobáit. Rövid szépítkezés után felkerekedtünk, hogy részt vegyünk életünk nagy eseményén, az avatóval egybekötött banketten, ahol az új Master Class tagok megkapják okleveleiket. Innen folytatjuk!

M-miért van mindenki öltönyben rajtam kívül?! Nem arról volt szó, hogy nincs dresszkód, és nem kell túlságosan kiöltözni?! Én meg még milyen büszke voltam az új kockás ingemre és farmeromra! Hát, most már mindegy, csak az a fontos, hogy olyan magabiztossággal viseljem ezt a göncöt, mintha drágább lett volna a többi jelenlevő teljes ruhatáránál! Ez az! Bourgeois márka, tölgyfahordóban érlelt!

Ezek a gondolatok jártak a fejemben, amint a megbeszélt találkozóhelyre érve szembesültem azzal, hogy a srácok itt nem úgy álltak a megjelenés dolgához, mint az itthoni környezetemben az iskolai ünnepségtől kezdve kb. mindenhol. Hogy az a lúzer, aki rendesen felöltözik, meg az anyuci kedvence és stréber is. Kultúrsokk! De azért látszott, hogy a többiek is inkább biztonsági játékosok voltak, mint divatdiktátorok, észrevehetően kényelmetlenül érezték magukat a cicomában. Na, de a kiosztott piros szalagvirág, amit fel kellett tűznünk, mindenkit egyformán manökenné változtatott. Azért pont virág, mert az a sikeres vizsgát, levizsgázott diákot szimbolizálja.

A díszterem előtt mindenki cipő le, mivel még ott is tatami fedi a padlót, nem parketta. Csoportonként sorakoztunk fel a bejáratnál, és vártuk a jelet, hogy bemehessünk - egészen úgy, mint amikor egy iskolai rendezvényen a tornaterem előtt várják az osztályok, hogy bevonulhassanak. A virágos kitűző már megalapozta ezt a szalagavatós hangulatot. Odabent asztalsorok csinosan tálalt, egzotikus ételekkel, a bejárattal szemközti oldalon már elfoglalta helyét a Takamori középiskola diákzenekara. Az újoncok a fal mellett sorakoztak fel, a többiek az asztalok körül állva. Székek csak a terem egyik végében voltak, a különböző rendű és rangú meghívottak, kiadói munkatársak, tolmácsok, egyéb kísérők részére fenntartva. Az átellenes végen színpad mikrofonnal és a szervezők, támogatók logóival teleírt paravánnal, mellette a konferálók posztamense, szintén mikrofonokkal. A színpad körül fotósok, filmesek.

A ceremóniát a posztamensnél álló két hagyományos öltözetű, nagyon reprezentatív megjelenésű fiatal hölgy - egyikük Takamori polgármesterének lánya - nyitotta meg. Sorban léptek fel a színpadra rövid beszédet mondani a Coamix kiadó alapítója és vezetője, Horie Nobuhiko, a SMAC! Webmagazine főszerkesztője, Mochida Syuichi, valamint a Silent Manga Audition pályázatokon zsűriző mangakák, mint Tsugihara Ryuji és Tomizawa Jun. Sajnos nem sokra emlékszem az elhangzottakból, mert alig láttam-hallottam az izgalomtól. Az biztos benne volt, hogy mennyire örülnek a részvételünknek és a felmutatott eredményeinknek, és hogy mi vagyunk a manga jövője. Ez mindig benne van. Szinte sztárként kezeltek minket a tábor teljes ideje alatt.

Eljött a pillanat, egyesével szólítottak minket a színpadra, hogy átadják díszokleveleinket. Rögtön másodikként kerültem sorra. És ott álltam a rivaldafényben, fogtam az oklevelemet, amit  kézszorítás kíséretében adott át a Weekly Shonen Jump egykori főszerkesztője... Ezt a pillanatot nem felejtem el egyhamar! A kötelező köszönőbeszédem meglepően gördülékenyen ment, mert direkt két mondatra szorítkoztam számítva rá, hogy ezen a ponton már a hangom is biztos elmegy, és zavaromban belebonyolódnék egy cirkalmasabb monológba. Amikor jó estét kívántam a közönségnek, és azt azonnal fordítottak japánra, hirtelen már azt hittem, rosszul mondtam - pedig csak angolul! Huh! "A lehetőségért, hogy ma este itt lehetek, a Silent Manga Audition szervezőit illeti a köszönet. Magyarországról a manga hazájába hosszú út vezetett, és nem csak földrajzi értelemben! Köszönöm!". Meghajlás. Hah!

Miután mindenki felsorakozott a színpadon, és kellő mennyiségű fotó készült rólunk, a ceremónia véget ért. Egyikünk szatyrába helyeztük biztonságba az okleveleket, hogy két kézzel vethessük magunkat a kajára. Mielőtt nagyon elmerültünk volna benne, Enrico, a csapatunk vezetője felvett velem egy szintén pármondatos interjút arról, hogy mit gondolok a pályázatról. A rendelkezésre álló öt másodpercben kitalált mondandómat először magyarul kellett volna előadni, de önkéntelenül is angolul szólaltam meg. Annyira koncentráltam az elmúlt napokban a folyékony beszédre, hogy nehéznek bizonyult egyik nyelvről a másikra váltogatni. Kivéve, amikor random megtörtént, és csak néztek rám, mire rájöttem, miért nem értenek. Szóval take 2: "A verseny egy óriási lehetőség, hogy valódi szakmabeliek elé tárjuk a munkáinkat. Különösen egy magyar alkotónak nagy dolog ez. Kár, hogy alig páran jelentkeztek eddig otthonról, de ez változhat a jövőben." Aztán megpróbáltam ugyanezt angolul is. Kisebb gondot okozott nem csak fordítani, de egyáltalán emlékezni is arra, amit fél perce elmondtam...😅 Majd vittek minket mangakákat feltartani az evésben szakmai kérdésekkel.

Rázendített a zenekar, mi meg hagytuk a Comic Zenon alkotóit, és megvizsgáltuk közelebbről a menüt. A többiek eddigre már nagyjából jóllaktak. Szóval vályúhoz! Csináltam gyorsan pár felvételt, de nem vittem túlzásba, mivel bármelyik pillanatban elragadhattak volna újabb interjúra - filmesek, sajtómunkatársak cirkáltak a sorok között szép számban. Attól mindenesetre nem kellett tartani, hogy az ennivaló elfogy, mert bár egyszerre kis adagok voltak kitéve, hogy jól mutasson minden az asztalon, de folyamatosan utántöltötték. Minden nagyon különlegesnek tűnt, minden nagyon finom volt, bár nem mindenről tudtam megmondani, hogy micsoda. Itt találkoztam életem hivatalos number one legfinomabb halételével is: kis barna haldarabka sütve. 😃 Nem tudom, hogy készült, mi a neve, de kicsit édeskés volt.

Innivaló fronton többféle tea, gyümölcslé és alkoholos ital. Ichirou, a brazil mangások sztárja (sok amatőr képregényes az ő sikerein felbuzdulva kezdett a SMA pályázatra nevezni) édesburgonya lepárlásával készült felnőtt üdítővel kínált, de volt még ott más is. They spared no expense, bár nem szabadult el egy állat se az este folyamán ennek köszönhetően.

Amikor eljött az idő, a konferálók bejelentették az ünnepség végét, hozzátéve, hogy még rengeteg kaja maradt, úgyhogy mindenki nyugodtan csomagoljon belőle későbbre a segítők által osztogatott műanyag dobozokba. A kiadó munkatársai egy szatyornyi ajándék nasit is kiszórtak az asztalra, de már mindenki tele volt, alig fogyott belőle. A kijáratnál vissza kellett szolgáltatni a szalagvirágos kitűzőket, de nem baj, mert nem az a lényeg, hanem az oklevél, amit csak most néztem meg jobban.

Lassan mindenki szétszéledt a szobákba, hallba, mosodába egyéni ingerenciától függően, de arra ismét nyomatékosan megkértek, hogy a szálloda területét ne hagyjuk el, mert - és ezt itt már nehéz volt elhinni - nincs odakint semmi, de semmi érdekes. Csak erdők meg falusi házak. Na persze.😄 

Újra napirendre került a fürdés kérdése. Elöljáróban érdemes tudni, hogy amikor hónapokkal az utazás előtt közölték velünk, hogy a legtöbb szobában nincs zuhanyzó, helyette közfürdő van, kitört a pánik a fb csoportban. Nem mindenki szeret egyformán pucéran mutatkozni idegenek előtt akkor sem, ha a fürdő nem koedukált. Volt, akinek jól jött az egész karokat befedő tetoválása, ugyanis a házirend tiltja a fürdő használatát tetovált vendégeknek. Nekik a szervezők találtak egy még szabad zuhanyzós szobát. Erre hirtelen mindenki coming outolt, de több zuhanyzós szoba így sem termett, viszont azt az egyet kineveztük közös használatú helyiségnek (nyilván akik oda kerültek volna, kaptak másikat, zuhanytalant). A reggeli indulások időpontjai fixek, a sorban állás pedig esélyes, úgyhogy továbbra is javasolt volt mindenkinek a hotel fürdőjének használata.

Részemről most, hogy túl voltam az avatáson, már lényegesen kevésbé tartózkodtam a közfürdő használatától. Szobatársaim, Nicolas és Vincent is így érezhették, úgyhogy elhatároztuk, hogy ha már itt vagyunk, nem hagyjuk ki a lehetőséget, hogy egy valódi onsenben üldögéljünk. Átvedlettünk a kockás yukatánkba, amit a szekrényben hagytak nekünk, fogtuk a homokozóvödörre emlékeztető rózsaszín szilikon kosárkát a kis- és nagy törölközővel, pacskert húztunk, és így slattyogtunk le a másodikra. Szokásos rutin, le a lábbelivel az előtérben. Szpojler: mivel legfeljebb a méretekben van látható különbség, nem mindenki ugyanabban távozik, mint amelyikben jött. Az öltözőben hagytunk mindent a kis méretű törcsit kivéve. A szekrénykulcs rugalmas madzagra van kötve, amit a karunkra húzhatunk, így nem lehet elveszíteni. Az egyik falon nagy tükrök, alatta mosdókagylók, mindenféle tisztálkodási kellék fültisztító pálcikától az eldobható borotváig, hajszárító, miegymás. 

Egy tolóajtón léptünk be a tényleges fürdőbe. Ez úgy néz ki, hogy több sorban tükrök, csapok, zuhanyrózsák ülőmagasságban, ezekhez ülnek le a vendégek mosakodni műanyag sámlikra. Sampon, tusfürdő odakészítve, meg egy lavór, amibe a vizet engedik, például hogy azzal locsolják le magukról a habot. Szerencsére így estefelé már alig volt japán szállóvendég, úgyhogy a szobatársak társaságában simán állva zuhanyoztam, mert nem sikerült rájönnöm, hogy lehet ezt kuporogva hatékonyan kivitelezni. Csak hát a zuhany nem erre lett kitalálva, pár másodpercenként magától leállt, újra kellett nyomni. Ezután lehetett csak beülni a termálvizes medencébe, amiből kettő is volt. Egyik a helyiségen belül, a másik szabad ég alatt (igazából eresz alatt) az erkélyen. Ezt választottuk. Sokkal kisebb, mint a benti, alig pár négyzetméter alapterületű. Azt mondták, a legjobb ide korán reggel jönni, mert a medencéből csodálhatjuk a környék hajnali ködfátyolból előbújó hegycsúcsait. Hát, most tök sötét volt, úgyhogy hiába volt odaírva a korlátra szerelt táblára, hogy melyik csúcsot hogy hívják. Meg aztán úgysem tudtuk elolvasni.

Na, hát itt üldögéltünk és beszélgettünk a forró vízben. Nem is olyan nagy ügy ez a nyilvános meztelenkedés! Aztán megjelent a vietnami delegáció négy fővel, majd egy indonéz és egy portugál srác is. Különböző elméletek születtek a magunkkal hozott kis törölköző használatáról. Annyiban mindenki egyetértett, hogy a fejünk tetejére kell tenni összehajtogatva. De szárazon, vagy nedvesen kell tartani? Volt, aki szerint be kell vizezni, hogy hűsítsen, amikor áttörölgetjük vele az arcunkat. Más vélemények szerint azért tesszük a fejünkre, amiért a sportolók sapkában edzenek. Mire Taiyo, a SMAC! Team japán munkatársa is bekéredzkedett, már teljesen körbeültük a kacsaúsztatót (hómajomúsztatót?). Az ő véleménye szerint arra való a törcsi, hogy azzal takarjuk magunkat, amikor bemászunk a többiek közé, vagy kiülünk a medence peremére hűsölni. Hmm, lehet, hogy ebben is van igazság, bár bennünk ez már fel sem merült.

Kiss Judit karaktereivel készült egyoldalasom. A mi fürdőnk nem pont ilyen volt.

A gyors mártózásból majdnem egy órás titkos gyűlés lett. Az történt ugyanis, hogy Taiyo nagyon tud és szeret beszélni, van is egy stílusa. Mindenki szívesen hallgatta. Ugráltunk a "világi" és szakmai témák között. Például meglepődött, hogy a sok pia ott maradt felbontatlanul, miközben Japánban a céges ivászatokon hihetetlen mennyiségben fogy, amiben nagy szerepe van a nyugatról jött munkatársaknak, és hogy nem erre számított az európai kontingenstől. Meg hogy más országokban kevésbé mainstream az idegenek előtti pucér fürdés.

Aztán szóba kerültek a jelenlevők nyertes munkái, mi tetszett bennük a zsűrinek, mi kevésbé. A motoros képregényem karakterei például - így fogalmazott - túl európaiak a japán olvasó számára. De ez nem a rajzstílusra vonatkozott, hanem a kiállásukra. A protagonista "intimidating". Félelmet keltő. Ezzel nehezen tudtam mit kezdeni, de rögtön mesélt egy felmérésről, amiből kiderült, hogy hogy viszonyulnak a nyugati és a japán gyerekek a képregényhősökhöz. Ennek a tanulsága, hogy a nyugati hősökre azt mondják, hogy "- Bárcsak ő lehetnék!", a japánokra azt, hogy "- Bárcsak a barátja lehetnék!". Ezt tehát figyelembe kell vennem alkotóként. Még mindig nem teljesen  tiszta a dolog több okból, de úgy érzem, árnyalódik majd a kép, ahogy egyre közelebbről látok bele ebbe a kiadói kultúrába.

Előjött, hogy bár rajzilag nagyon sokan már most azon a szinten állnak, mint az átlag profi japán mangaka, de a történetmesélés problémás a többségnek. Jellemző, hogy mindenki valami nagyon eredetit akar írni, ami a világos történetvezetés rovására megy. Ez talán abból adódik, hogy mindenki a történetet tartja a központi tényezőnek, pedig a mangában a karakter a legfontosabb. Ezt is túl lehet bonyolítani, pedig hogy megtaláljuk a tökéletes protagonistát, Taiyo szerint a legrövidebb út, ha veszünk egy eseményt, és visszafejtjük, hogy ki az, akinek ez a legnagyobb problémát okozza. Ő lesz a mi emberünk, akinek tutibiztos motivációja van.  Az eredetiséget pedig az fogja adni, hogy a probléma megoldására valami szokatlan eszközt adunk a kezébe.

Elhangzottak egyéb dolgok is. Egy részüket talán nem lenne ildomos tovább adnom, mivel bizalmas infók, de a háttérben meghúzódó, mindent összefogó motívum érezhetően az volt, hogy nagyon helyesen vágtunk bele a pályázásba, mert  egy szinten túl a fióknak rajzolni a világ legnagyobb időpazarlása. A többség hozzám képest sokkal jelentősebb képregényes múlttal rendelkezik, van, aki ebből is él otthon. Szerintem mindegyikünk a maga szintjétől függetlenül, vagy éppen azt magában tudatosítva egyet tudott érteni ezzel a gondolattal, még ha nem is lehet mindegyikünkből busásan kereső sztár. Egy darabig jó buli a három barátunknak dolgozni, aztán ez legkésőbb akkor megváltozik, amikor kikötünk egy olyan karrier mellett, ami tulajdonképpen minket választott, nem mi választottuk, a képregényezés pedig felemészti azt az időt és energiát, ami ahhoz kéne, hogy jobbítsunk a sorsunkon, ha nem tetszik a rendszer. De az elhatározásunknak köszönhetően ültünk most ott, szerkesztőkkel dolgozunk, ellátnak fizetős munkákkal, és ez fontos. Nem csak a pillanatnyi anyagi helyzetünkben, hanem a mentalitásunk csiszolgatásában is, lelkes amatőrből profivá.

Nem gondoltam, hogy ennyire hasznos lesz ez az esti mártózás! A víz sajnos egyre forróbbnak hatott, egy óra után már kezdett kicsit sok lenni, úgyhogy a szobatársaimmal lassan szedelődzködni kezdtünk. A többiek még maradtak, biztos ők kapták meg a legigazabb titkos tanítást, meg jól ki is beszélhettek minket, főleg engem. Mi viszont jelentkeztünk kora reggelre egy opcionális, napirenden felüli kirándulásra egy közeli szentélyhez, úgyhogy jobbnak láttuk, ha eltesszük magunkat. De micsoda egy nap volt ez! Az ünnepség és a fürdős szeánsz  hatása alatt alig tudtam elaludni!

Folytatása következik!

Teknőslovasok

True Riders című munkám a Silent Manga Audition nemzetközi mangapályázatra készült, és Grand Prix Runner Up helyezést ért el. ELOLVASHATJÁTOK A SZERVEZŐK WEBOLDALÁN. Legújabb bejegyzésemben összeszedek egy rakás dolgot a keletkezéséről, a karakterek és a setting összehozásáról, rajzolásügyi megfontolásokról.

Araki Hirohiko szerint a manga négy alappillére fontossági sorrendben a karakter, a történet, a környezet és a téma. Mégis az utóbbiból indulnék ki, hiszen ez a szempont volt adott. A pályázaton ugyanis minden alkalommal más-más témára, jeligére várnak alkotásokat, amin felül viszonylag kevés dologban kötik meg a kezünket.

Téma

A pályázat nyolcadik körének jeligéje a "Fair Play" volt. Legutóbbi bejegyzésemben már írtam arról, hogy milyen gondolatokat ébresztett bennem a dolog. Vegyük fel ott a fonalat, hogy nem voltam benne biztos, akarok-e még egy nevezést leadni ugyanarra a versenyre, mert semmi új mondanivalóm nem volt a "versenyzünk és a nehézségek közepette összebarátkozunk az ellenféllel" tematikán felül. Ami nagyon shounen mangás, nagyon gyakori is a pályaművekben,  de érzésem szerint futószalagtermék. Aztán gondoltam, kipróbálom, meddig jutok, ha nem próbálok mindenképpen (rosszul értelmezett) eredeti lenni az alapok elsajátítása előtt. Szóval "friendship, effort, victory" for the win. Csak arra kellett vigyáznom, hogy ne valódi sportot ábrázoljak, tekintve, hogy egyiknek sem ismerem a pontos szabályait, eszközeit, kutatásra meg nem volt idő.

Környezet

A nagy ötletelésben valamiért beugrott a Star Wars - Episode 1 fogatversenye, majd a Saber Rider anime első része. Főleg utóbbi indította be a fogaskerekeket. A sivatagi helyszín nagyon vonzó, ha lassan rajzolunk, vagy bármi miatt nem akarunk bonyolult szerkesztett hátterekkel foglalkozni. Lett végre egy fix pont! Sajnos a járművek már nem olyan szép organikusak, nem megkerülhető a szabályos formák ábrázolása technikai kütyükkel, amikhez sose értettem és sose érdekeltek. Plusz kitalálni hihető sci-fi járműveket számomra nem olyan könnyű. Ezt megpróbáltam úgy kicselezni, hogy robotállatokat rajzolok, amiken a karakterek lovagolnak. Így elég lett volna az állatfigurák főbb tömegeit kicsit darabosra venni, pár szellőzőrostát meg drótot tenni ide-oda.

Végül két dolog döntötte el a kérdést. Egyrészt a jelenetben, ahol a motorosok átülnek a teknősökre, hogy teknősháton fejezzék be a versenyt, a komikus hatás elérése végett nagyobb kontrasztot éreztem szükségesnek jármű és "jármű" között. Számomra a robotállat már majdnem rendes állat abból a szempontból, ahogy a gazdáik viszonyulnak hozzájuk (ha nem csak rule of cool alapján alkalmazzuk őket, hanem van is funkciója az állatszerűségüknek). Vagyis számítunk rá, hogy van affinitásuk az állatokhoz, így nem olyan meglepő, ha segítségül hívják őket a történet egy pontján. Egy vad motorosról viszont nem ez az első, ami eszünkbe jut, ezért meglepőbb, hogy eszébe jut átülni motorról teknősre.

Másrészt próbáltam kicsit előre tervezni. Többször előfordult eddig, hogy a SMA első helyezettjeiből pár perces élőszereplős fimet forgattak. Úgy okoskodtam, hogy növelem erre az esélyeimet, ha átírom a settinget űrversenyről rendes földi motorosbandák uralta kietlen tájra. Így olcsóbb lehetne az előállítás, mert nem kell idegen lényeket meg űrjárgányokat gyártani/animálni, ill. szponzort is találhatnak hozzá pl. használt motoros stúdiók személyében. Óriásteknősök pedig léteznek, és arra a pár másodpercre el is bírnak embereket. Az állatkert, ahol nevelik őket, pedig csinálna magának reklámot a filmmel, mint a Tobu állatkert Grape-kun nevű pingvinjével.

Így lett a környezet tehát posztapokaliptikus sivatag motorosbandákkal, sima motorokkal. A martalócvezér járgányát azért kicsit felpimpeltem, erről majd a karakterekről szóló részben. A motorokhoz nem értek, nem is szeretem rajzolni őket (igazából a posztapót sem szeretem), de hát senki nem rajzolta volna meg helyettem, és nehogy már azért dobjak el egy jó sztoriötletet, mert valaminek a rajzolásához nem szoktam hozzá! Nem konkrét motortípust rajzoltam, nehogy a gyártó tiltakozzon, mert kedvenc modelljének nívóját csökkentené, ha üzemhibásan látnák a potenciális vásárlók egy képregényben. Ehelyett sok-sok referenciaképről összeválogattam, mik azok tulajdonságok, amik alapján rögtön felismerhető, hogy egy motort látunk. Mint a pálcikaember, csak motorban. Egy pálcikamotor. Cserébe a teknős sem egy konkrét fajt ábrázol, és még a gyümölcs is kamu.

Az oszlopkaktuszok miatt azt mondanánk, Amerikában járunk, de csak a háttér színesítése miatt rajzoltam őket. Ha sivatag, akkor kaktusz, keselyű és állatkoponya - ezt véste belénk a popkultúra. Szimbólumok, amiktől a mainstreamhez szokott olvasó könnyebben azonosítja, hogy mit lát. Fun fact: gyerekkoromban teljesen kiakadtam a jeleneten, amikor a Nils Holgersson openingjéban a rénszarvas egy szikláról szemlélte a tájat nagygiccsesen. Mikor nem bakkecske az, hogy ott pipiskedjen a hegyes csülkeivel! A Storm Riders manhuában meg irreálisan sok és nem normális elrendezésű ága van a szarvasok (a tehén és a borjak!) agancsának...őrület! De alkotóként már úgy gondolom, nem kell és lehet minden apróságban a valóságot másolni. Vannak sokkal kártékonyabb szimbólumok is, lásd aranyhal gömbakváriumban. Ami hát nem ideális a hal számára, ha a befogadó valóságként értelmezi...

Történet

"A True Riders egy motorosról szól, aki vizet akar szerezni a sivatagban. Ezt egy rivális bandavezér mind magának akarja, de végül a protagonista bajtársiasságával kiérdemli a részét."

Ebben a formátumban várják tőlem mostanában az új képregényötleteket a SMA editorai. Igen, furcsa volt elsőre a kötött forma, meg hogy nincs értelme kilóméteres mondatokkal szpemelni a messangert, amikor úgyis megkérnek, hogy azért próbáljam meg így. Főleg, hogy sok fontos részlet, csavar, amit selling pointnak gondolok, nem látszik ennyiből. Viszont a gondolatok rendezésére tökéletes, mert látszik, ki a protagonista, mi a küldetése, mi a fő akadálya annak, hogy ezt teljesítse és mi a megoldás. Az elképzelés szerint ha nem tudjuk ilyen egyszerűen megfogalmazni a lényeget, nem állt még össze elég tisztán a fejünkben a cselekmény váza. Van egy érzésem, hogy nem minden történettípusra lehet ezt ráhúzni, de azért a legnépszerűbb címek - vagy a nyertes pályamunkák többsége - visszafejtve csak összefoglalható ebben a sablonban. Ahogy a True Riders is, habár még csak nem is gondoltam ilyesmire íráskor.

1. Bevezetés

A történet indulásától nagyjából a verseny kezdetéig tartó részben tisztázom az alap felállást. Rögtön az első oldalon, nagyban bemutatom a protagonistát, ami mint utólag kiderült, jó pont (a jelenleg kidolgozásra váró mangámhoz is ezt kérték). A környezet belövéséhez is kapunk egy kis mankót a sziklákkal meg a kietlen, repedezett országúton málladozó teherautóval. A protagonista örvendve kukkolja a roncsot a hordókkal, így kezdődik a motiváció megalapozása is, ami a következő oldalpáron tök egyértelművé válik. Az első verzióban üzemanyagért zajlott volna a küzdelem, de úgy éreztem, hogy jobban lehet azonosulni az indítékával, ha valami olyanért harcol, ami alapvető az életben maradáshoz. De a hordókon kívülről nem látszik, ezért be kell mutatni az olvasónak, mi van bennük - erre valók az ivós panelek.

Hamar előkerülnek a konfliktus okozói az erőszakos ex-pankrátorok képében. Azt várnánk, hogy a két banda egymásnak esik, és óriási vérfürdő árán döntik el, kié a zsákmány. Kiváló alkalom, hogy bemutassam, milyen fából faragták a főszereplőt, aki itt cselekvő hőssé válik, döntése tereli új mederbe a cselekményt. Nevezetesen azzal, hogy mindkét stáb egészségét szem előtt tartva békés megoldást kínál egy motorverseny formájában, amiben kihívja az ellenlábasok vezérét. Vélhetően nem csak pacifista, de ravasz is, mert nem szkanderozni hívja. Az ellenfélről is sokat elmond, hogy belemegy a játékba. Plot convenience-nek tűnik? Hát nem erről szól a sok ellenségből baráttá válós sztoriszál a mainstream shounen mangákban? Gilgames-eposz for the win! De pszt, ezt itt még nem tudjuk!

2. Cselekmény kibontása

A verseny kezdetétől a pihenőig tartó rész. Itt már tudjuk, mire megy ki az egész - a protagonista versenyben kell legyőzze ellenfelét a célja eléréséhez. Az a kérdés, hogy sikerül-e neki. A verseny jó ürügy egy kis akcióra. Történetvezetés szempontjából fontos mozzanat az ellenfél balesete, és hogy a protagonista visszafordul érte. Nincs kiloccsant agyvelő meg nyílt törések, mert akkor hogy lesz ebből mese? Szórakoztatni vagyunk itt, nem a napihalálos hírekkel konkurálni! Egyébként pont ezt a megjegyzést fűzte hozzá a zsűri (bár japánul, így guglival fordítottam le), azaz hogy látszik az olvasó szórakoztatására való törekvés a munkán.

Innentől többféleképpen folytatódhatott volna a történet. Amíg egy klasszikus űrmotoros versenyt képzeltem el, annyi lett volna a "Fair Play", hogy ha az ellenfél önhibáján kívül veszít, a protagonista is kiejti magát a játékból, és ketten ülnek a porban, amíg mindenki más be nem fejezi a futamot és meg nem jön a segítség. A sporttársias tematikába azonban sokkal jobban illik, hogy bármi történjék is, a versenyt végigcsinálják igazi játékosokhoz méltóan. Innen ered a cím is; a rider nem csak lovasokra, de motorosokra is utalhat. Így lyukadunk ki oda, hogy...

3. Csavar

...a bandavezér TEKNŐSHÁTON AKARJA FOLYTATNI A FUTAMOT?! A kétoldalas kép a történet legfontosabb jelenete, megérdemli a kiemelt helyet. A két kisebbik panel közül a teknős elég belengetett gyümölcsösben nem vagyok biztos, az talán elhagyható lett volna. Mégis, bemutatja, hogy innentől a gyümölcs botra van szúrva, megerősíti, hogy az a gyümölcs van a botra szúrva, a gyümölcs igazságosan el van felezve és hogy a teknősöket rendkívül érdekli a gyümölcs. Apróságok, de sok múlik azon, hogy a megfelelő időben egyértelművé tesszük-e őket. A másik kis panel a várakozó bandatagok reakcióival kiemeli a helyzet abszurdságát, a komédia alapeszköze.

4. Megoldás

Az utolsó oldal. Annyi trükközés van a jelenetben, hogy nem derül ki, ki győzött. Úgy éreztem, a "Fair Play" mondanivalóját jobban aláhúzza, ha nyitva hagyom a kérdést, csak a következményeket mutatom: mindenki nyer, mert mindenki kap vizet, és az ellenségek sporttársakká válnak.

Karakter

A szereplők több változáson is átestek az ötlet kipattanása óta. A Silent Manga Audition 7-re beküldött Biotriggerből kiindulva az 5Pallos stábját választottam mintául, hogy gyorsabban haladjak a már bejáratott karakterdizájn rajzolásával. Ez annyiban módosult a késztermékben, hogy már csak a protagonista hasonlít Táltosra. Tezuka Osamu Dororója is hatással volt a megrajzolásukra, ami az 5Pallososnál "hurkásabb", kevésbé részletezett végtagokban, rajzfilmesen változatos testalkatokban és a főszereplő szemébe lógó fekete séróban érhető tetten.

 A protagonista - nem adtam neki nevet, hívjuk most csak Enkidunak - farmermellényén békejelet visel, ami eredetileg a nukleáris fegyverkezés elleni tiltakozás szimbóluma. Ez a posztapokaliptikus kontextust nézve szó szerint is értelmezhető, de a mai, általános pacifista jelentése is helytálló. Ezzel a békés képpel szándékosan súrlódik a "vad megjelenés" a leszaggatott ujjakkal (a mellény kabát volt valamikor), a felállított gallérral, a fejkendővel és a sebhellyel, amik kemény gyerek-attribútumok. Ez a kettősség vonatkozik a jellemére is, és ez segíti hozzá célja eléréséhez. A sebhelyes oldalon lévő szemét soha nem láthatjuk, mert a haja mindig eltakarja. Ez kicsit titokzatossá teszi, ami pedig áttételesen az intellektualitására utal - szépen mondva nem csak tökös, de ravasz is. Kialvatlan szeme van, biztos a 24/7 töprengés miatt a banda jövőjéről, amit egyik napról a másikra élnek. Az orrán tapasz, mert néha ököllel kell döntést hozni.

Akárhogy is néz ki, végső soron a cselekedetei határozzák meg a karaktert. A first mate visszafogásán és a békés párbaj felajánlásán, majd a sérült ellenfélhez való visszatérésen kívül fontos mozzanat még jellemábrázolás szempontjából az a panel, ahol elárulja, hogy nem csak emberbarátiságból fordult vissza érte. Előrelátó, mert tudja, hogy ha a martalóc nélkül ér be a célba, orgyilkossággal gyanúsítaná a rivális banda, aminek megint csak vérfürdő lenne a vége. De őszinte is, hogy ezt kertelés nélkül elmondja.

Bár a képregényben nincs kimondva, de a főhős és bandája hadiárvák, akik magukra maradtak a pusztában - ez a felütés szintén illeszkedik a Dororo címszereplőjének sorsához. A tinédzser jófiúk kontra felnőtt gengszterek nem a véletlen műve. Tematikusan is passzol, de stratégiailag is fontos számomra, mivel hogy a legtöbb népszerű shounen mangában hasonló az alap felállás. Mi meg ugye most nyerésre játszunk, nem dobjuk ki a sablonokat, ha megtaláljuk a helyüket.

Itt egy picit tovább rétegeltem a dolgot, mert babát is rajzoltam nekik. Konkrétan arra gondoltam, nem csak azzal növelem a téteket, hogy ivóvizet kell szerezni a csapatnak, plusz le kell szerelni a banditákat, de most már külön a csecsemő és az anyukája biztonsága miatt is aggódhat az olvasó. Már csak egy kiskutya hiányzik a képletből! Eleinte az ellenséges bandába is akartam nőket tenni - Toportyán az 5Pallosból lett volna a rajtzászlós csaj vad neccharisnyában, a punk fickó helyett- de a fenti gondolatmenetet tovább víve fenyegetőbbnek tűntek nélkülük.

 Az ellenlábas bandavezérről Shere Khan (a Disney-féle Dzsungel könyvéből) és Charles Vane kalózkapitány (a Black Sails sorozatból) jutnak eszembe. A pókháló népszerű börtöntetkó, a tüskés vállpáncél alapkellék a sztereotíp posztapó martalócok körében - kiváló példa rá a zsűri egyik tagja, Hara Tetsuo által rajzolt mangának, a Fist of the North Starnak a fél brigádja. Koponyamotívumok a szerkón és a motoron is, hogy még kegyetlenebbnek tűnjön. Járgányának sárvédőjére még orrszarvútülköket imitáló díszek is kerültek. Ennek az is az oka, hogy eltérjenek egymástól a két főszereplő motorjai, amik a hasonló sztorikban nem pusztán járművek, de a karakterek egyéniségének meghosszabbításai is. Mint az embertelen méretű, cifra kardok a fantasy mangákban.

Ha a True Riders sorozat lenne, a két karakter kapcsolatát valószínűleg egy majdnem apa-fia kapcsolat irányába vinném, ahogy alaposabban megismerve egymást a martalócvezér fiatalkori önmagát látná a protagonistában. Egy antihős lenne, akiben megvan a jóság csírája, csak épp a világégés utáni élet nem erre szelektál.

Sakk és ki-shou-ten-ketsu

A Silent Manga Audition mangapályázat nyolcadik körére, a "Fair Play" témára készítettem Knightly Duel című, egyoldalas képregényemet, ami végül SMAC! Editors Award díjat kapott. Nem sok magyar induló művét láthattuk eddig a versenyen, ezért aztán úgy gondoltam, nyertes munkáim elemzésével talán kedvet csinálhatok a nevezéshez. Bár az elemzés lehet, hogy túl fontoskodónak hangzik, mondjuk inkább úgy, hogy leírok róluk mindent, ami eszembe jut a keletkezésük miértjeiről. Mivel nem oszthatok meg egész oldalakat a pályamunkákból a SMA hivatalos felületén kívül, vázlatokat és különálló paneleket használok fel a cikkhez, magát a teljes képregényt ITT NÉZEGETHETITEK KÖZBEN.

Megadott témára történetet kitalálni

Első lépésben definiálni célszerű, hogy mit jelent egyáltalán számunkra a megadott téma: a "Fair Play", avagy "tiszta játszma". Számomra az ellenfelek egyenlő feltételek melletti küzdelmét, aminek során az írott és íratlan szabályokhoz igazodást a résztvevők kötelességüknek tekintik és el is várják egymástól. Ebből elsőre egy sportmanga lehetősége ugrott be, de az élet más területein, kevésbé direkt formában is jelen lehet ez a mentalitás. Számítottam rá, hogy sokak a sportból fognak kiindulni, ezért próbáltam kitalálni valami mást, amivel kitűnhetek a mezőnyből. Korábban sok történelmi és fantasy modellfigurát festettem, és rengeteg kardokról, páncélokról, csatákról szóló irományt olvastam,  úgyhogy második nekifutásra a lovagi torna ugrott be. Ez sem fogott volna meg különösebben, de előkerült egy régi ötletem egy bizonyos sakktábláról, amit össze tudtam kombinálni a párbaj tematikával. Önmagában csak egy geg erejéig tűnt érdekesnek, de mivel az előző verseny során kiderült, hogy akár egyoldalas műveket is küldhetünk, eldöntöttem, hogy egyetlen oldalra és gegre teszek fel mindent.

A gegről és a címválasztásról

A képregény poénja, hogy a csata előtt a két marcona bajnok párbajhoz készülődik, de vérontás helyett egy lovagi tornát szimuláló sakktáblához ülve rendezik az ügyet. Egy közönséges sakkjátszmát nem találtam volna elég meghökkentőnek, kellett hozzá a plusz csavar. Kapóra jött, hogy a sakkban van huszár -angolul knight, vagyis lovag-, és lépni is úgy lehet vele, hogy egy pástot szimuláló sávot hagyva levágható a tábla többi része, mégis ki tudják ütni egymást.

A csonka sakktábla ötlete még nagyon sok évvel ezelőttről származik. Javában tartott a modellezős korszakom, és mindenféle formabontó kreténséggel kísérleteztem, amikor kitaláltam, vagyis eredetileg dizájner tárgynak terveztem. Aztán jött egy képregényötlet két jó barátról, egy itáliai zsoldoskapitányról és egy menazséria-tulajdonosról, akik egy ilyen tábla fölött merengenek az élet dolgairól. Az 5Pallosban is feltűnt volna, mint titkos jelentéssel bíró ajándék, amit küldönc útján kap valaki - párbajra hívás, amiben Táltos az egyik résztvevő.

A címet aszerint választottam meg, hogy igazodjon az alábbi szempontokhoz. Egyrészt jó, ha tükrözi a verseny tematikáját (duel=párbaj, aminek rendszerint szabályai vannak), bár ez nem létfontosságú. Mivel nagyon kevés panel állt a rendelkezésemre, hogy narráció nélkül is egyértelművé tegyem, mi a szitu, a lovagi(as) párbaj kifejezéssel plusz megerősítést kap az olvasó. Mindezek mellett utalás a sakk knight figurájára és foreshadowing.

Rajzstílus, eszközök

Hogy a legjobban működjön a geg, fenn kellett tartanom a komolyság látszatát, amíg csak lehet, ezért egy realisztikusabb rajzstílust választottam. Ehhez hozzá tartozik a részletesebb ábrázolás (pl. a sodronying láncszemeinek egyenkénti megrajzolása a közeliken) és a sűrű vonalkázós, pontozós effektek. Nagyon fontos, hogy az ellenfelek első ránézésre egyértelműen megkülönböztethetőek legyenek, ezért van, hogy az egyik sereg katonáinak fehér, a másiknak fekete a felszerelése. Ez a sakk tematikával is összecseng, bár nem volt cél. Ugyanerre való az eltérő sisak- és vértdizájn a főszereplőkön, és persze az arcoknak is jól felismerhetőnek kell lenniük (főleg, ha olyan történetet illusztrálunk, amiben mindenki egyenruhát visel). A páncélok, fegyverek nem egy konkrét történelmi kor szerint lettek összeválogatva, hogy hamarabb elkészüljek, és nem menjen el még egy csomó idő a történelmi kutatásra is, ami jelen képregény szempontjából teljesen felesleges.

A címfelirat nem foglal sok helyet, és a fontválasztás ellenére nem túl tolakodó a kis, egyszerű keretbe helyezve. A panelon belüli kompozíció legkevésbé fontos részét takarja ki, és a flow-t sem zavarja meg. Egy darabig gondolkoztam azon, hogy kell-e The End felirat, de elhagytam, mert úgyis mindenki látja, hogy vége, ha lapoz. Csakhogy mivel mindenki hosszabb képregényre számított, volt, aki azt hitte, lemaradtak oldalak (hiszen nem az egy oldalnyi terjedelem a tipikus még ezen a pályázaton sem), úgyhogy a jövőre nézve megfontolandó a lezárás egyértelmű jelzése.

Ezt a képregényt közvetlenül az előző futamra szánt munkáim befejezése után gyártottam le velük egyhuzamban, mert utána az 5Pallossal is haladni kellett, és nem akartam félbeszakítani azt a közelgő SMA határidő miatt. Úgy voltam vele, hogy úgyis csak egy oldal, jobb hamar letudni (egy hét alatt sikerült). A részletesebb rajzstílust fontosnak tartottam, de időspórolás miatt nem használtam screen-tone-okat vagy bármi egyéb "szürkézést" árnyékolásra, "színezésre", kiemelésre. Maradt a vonalrajz, és a G-pen, tűfilcek, ecsettoll egy A4-es Bristol lapra. 0.05-ös tűfilccel a kézben nagy a kísértés túlrészletezni a karaktereket főleg közeli plánoknál ("na még egy kis satírozás ide a járomcsontjához, na még egy kicsi az orra alá..."), úgyhogy inkább nem is nagyon árnyékoltam. Ebben a képregényben sokkal fontosabb az arcjáték minél tisztább olvashatósága, amit könnyű elrontani a kelleténél több satírozással.

Szerkezet

A Knightly Duel lényegében egy yonkoma, vagyis négypaneles képregénycsík annak ellenére, hogy öt panelből áll, amik nem rendeződnek szabályos sorba. Ugyanakkor visszaköszön benne a ki-shou-ten-ketsu szerkezet, ami nem csak a japán négykockások, de általában a távol-keleti történetmesélés jellemző vonása.

1. panel

A bevezető rész a ki, itt kerülnek bemutatásra a szereplők és a környezet, elindítja a cselekményt. Látjuk egymással szemben felsorakozni a seregeket, élükön a két bajnokkal, akik jól elkülöníthetők a közkatonáktól, amiből sejteni, hogy fontos szerepük lesz. A képkivágás úgy lett megválasztva, hogy rajtuk kívül látszódjanak a tömegek, így feltételezzük, hogy egy csatatéren vagyunk. A pózok sugallják, hogy "nem hátrálunk", ezzel is megerősítve, hogy ellenfelekről van szó. 

2. és 3. panel

Shou, vagyis a cselekmény kibontása. Bár két külön panelből áll, ezek funkciójukban megegyeznek: a két főszereplő eltökélt tekintettel bámulja egymást, villám formájú csatorna a panelek közt - feszült hangulat. Lehetett volna egyetlen, megosztott panelben ábrázolni, esztétikai döntés volt ez a megoldás. A plánozás nem véletlen, ebben a szögben tűntek a karakterek a legtökösebbnek. Valamivel tökösebbnek, mint profilból rajzolva, de nem olyan indokolatlanul eltúlzottan tökösnek, mint békaperspektívából. 

4. panel

Ten, vagyis a váratlan fordulat. Sakkfigura! Hogy jön ide a sakkfigura? A TAKK a bábuk jellegzetes koppanása a táblán, ami a sebességvonalak mellett dinamikát ad az akciónak, de egy visszafogott komikus hatás is a célja, amennyiben összedolgozik a meglepetéssel, hogy MIT KERES ITT EGY SAKKFIGURA?  Nagyon fontos volt, hogy azonnal felismerhetőre rajzoljam a huszár figuráját, mert a tábla még nem látszik, de ha már itt nem esik le az olvasónak, hogy sakkozást lát, az visszaveti a csattanó hatását. Az akció pillanatnyi időtartamát segít érzékeltetni a panel kis mérete.

5. panel

Ketsu, vagyis a következmény. Funkciója a fordulat összekötése a bevezetésben és a kibontásban történtekkel. Két harcos párbajozni készül + sakk -> sakkpárbaj. Fontos a sakktábla központi elhelyezése, hogy jól látható a két bábu fajtája és a tábla felépítése (három mező széles, mert ennyi a minimális hely, amin a huszárok lólépésben mozogni tudnak), és a karakterek reakciói. Minél komolyabbnak látszanak, annál jobb. A fehér bajnok épp most tette meg az első lépést, keze még a levegőben, feszülten várja a fekete bajnok lépését, aki mélyen töpreng a stratégiailag legjobb válaszon. A háttérben bámészkodó sereg, vagy maga a háttér, ami elvonhatná a fenti elemekről a figyelmet nem fontos, ezért el lett hagyva. A hordón sakkozást a kockajátékot játszó katonákat ábrázoló metszetek, vázafestmények ihlették - valamiért többen is feldolgozták ezt a jelenetet a történelem során.  

Szerencsejátékot jásztó landsknechtek - Anton Woensam metszete 1529-ből.

Akhilleusz és Aiász kockajátéka - Exékiasz feketealakos vázafestménye kr.e. 540-530 tájáról

Ajánló - Araki mangaoktató könyve

Rengeteg, nyugati rajongókat megszólító mangás oktatókönyv létezik. Színvonaluk egyenetlen, bár például a közismert How to Draw Manga sorozatban találkoztam pár, elsősorban kezdőknek hasznos kötettel. Alapvető hiányossága azonban többségüknek, hogy jellemzően csak a mangakészítés rajzi oldalával, azon belül is főleg karakterek és objektumok megformálásával foglalkoznak, míg a történetírás, az oldalkompozíciók felépítése, a karakteralkotás mélyebb elemzése sokszor elsikkad.

Araki Hirohiko egyebek mellett a harminc éve futó, világszerte népszerű JoJo's Bizarre Adventure című mangasorozat alkotója. Ha egy ilyen kaliberű mangaka neve szerepel egy szakkönyv borítóján, az rögtön sokkal hitelesebbnek hat a futószalagon gyártott, inkább csak a mangásan rajzolgatókat célzó kiadványoknál. Ezt gondoltam, amikor megláttam a cuccot a Book Depository kínálatában, és az aktuális mangaellátmányommal együtt meg is rendeltem. Vajon azt kaptam, amit vártam?

Hirohiko Araki: Manga in Theory and Practice - The Craft of Creating Manga (első angol nyelvű kiadás, Viz Media 2017.)

Az igényesen tálalt, keményfedeles kiadvány a fentieknél sokkal inkább szakkönyvszerűbb nem csak tartalmát, de megjelenését tekintve is. Nem tudom, ti hogy vagytok vele, de én - hacsak nem művészeti albumról van szó- nem szeretem, amikor oldalasra felnagyított képek mellé jár nyúlfarknyi szöveg, mert ilyenkor úgy érzem, nincs mit mondania a szerzőnek. Viszont ez itt 226 oldal, nagyrészt teleírva a mester okosságaival, még ha viszonylag szellősen szedve is! Mindössze pár oldalnyi fekete-fehér illusztrációval, leginkább képregényoldalakkal és kiemelt panelekkel találkozunk, amiken a szövegben említett fogásokat szemlélteti a szerző.

A fejezetek tematikája a négy alaptényező, vagyis a karakter, a történet, a világ és a téma rangsorára és egyensúlyára épül.  A könyv legfőbb erénye, hogy az amúgy sem különösebben száraz szakszöveget átjárja a személyesség, mivel Araki minden megállapítását saját karrierjének fényében bontja ki. Eleinte nem értjük, miért fontos, hogy kezdő korában mennyire türelmetlenek voltak a magazinok szerkesztői. Mivel mindig rengeteg anyagot kellett elbírálniuk, gyakori volt, hogy az első oldal alapján döntöttek, sőt azt is csak félig húzták ki a borítékból. Innen lyukadunk ki oda, hogy mit célszerű mindenképp bemutatni rögtön az első oldalakon, hogy az olvasó tovább akarjon lapozni, és máris a szakmázásnál tartunk!

Habár a szenvedélyes bevezető alapján valamiféle misztikumra számítanánk, amit csak egy valódi japán mangaka képes megragadni, apránként elkezdenek visszaköszönni a történetalkotás nyugati szakirodalmából már ismerős alapvetések. A kulturális különbségek ellenére sok mindent hasonló formában szeretünk megélni. Csak esetleg ami Syd Fieldnél* a kőbe vésett háromfelvonásos szerkezet, az itt a ki-sho-ten-ketsu. Azt azért érdemes figyelembe venni, hogy Araki érezhetően -és nem is burkoltan- a mainstream (!) shonen battle (!) mangákra vonatkozóan ajánlja tanácsait, bár nyilván ezek nagy része más típusú képregényeknél is helytálló. Sok minden belefért volna még a könyvbe, de a mangaka polihisztor jellegéből adódóan (nem csak az íráshoz, de a rajzoláshoz és a "rendezéshez" is értenie kell) úgy érzem, elég jól ki lett egyensúlyozva a képregényalkotói igényekhez mérten egy direkt (forgatókönyv)írásra koncentráló munkához hasonlítva.

Az ultimate mangaoktató könyv ezúttal sem született meg, de szerintem több okból nem is tudna, szóval maradjunk annyiban, hogy ez egy jó olvasmány. Abban nem vagyok biztos, hogy abszolút kezdő wannabe képregényesek is maradéktalanul be tudják-e fogadni, mert több ponton éreztem úgy, hogy szükség volt az eddig elkövetett hibáimra az adott technika működésének megértéséhez. Ettől függetlenül -vagy éppen ezért, mert haladó leckének is elmegy - ajánlom beszerzésre. Külön szimpatikus, ahogy miután 226 oldalon át levezette, hogyan kövessük az mangakészítésnek igaz útját (kb. ilyen fellengzősen fogalmaz), záró gondolatként felszólít mindezen előírások elvetésére. Araki szerint az alapokat ugyan mindenkinek ismernie kell, de a manga jövőjének alakításához nem elég a bevált formulák másolása. Ezzel egyetértek.

*Syd Field: Forgatókönyv - A forgatókönyvírás alapjai. Képregényíróknak is hasznos könyv, de kicsit nyögvenyelős a túlzott anekdotázgatás miatt.

Világépítés - Wuxia életérzés az Óperencián innen

Képregénysorozatom, az 5Pallos eseményeinek és hangulatának egyik fő ihletője Si Naj-an Vízparti történet (angol nyelvű forrásokban Shi Nai'an: Water Margin, All Men are Brothers vagy Outlaws of the Marsh) című munkája, amelyet a klasszikus kínai regényirodalom egyik legjelentősebb alkotásaként tartanak számon. Sok adaptációja látott eddig napvilágot, mifelénk a Dynasty Warriors / Suikoden videójátékok és a Hero 108 Cartoon Network-ös rajzfilmsorozat talán a legismertebb példák azokra a munkákra, amik a regényből merítettek. Magyarul is kiadták, bár kicsit megnyirbálva, egyes fejezeteket kihagyva.

A wuxia zsánerrel rokon (bár egyesek szerint a Vízparti történet még nem az, legfeljebb annak elődje) történetek egyik jellemzője, a felborult társadalmi rend folytán a törvény helyett kardjukban és személyes kapcsolataikban bízó egyének és titkos közösségek virágzása az 5Pallos világában is fellelhető. Az itt emlegetett „berek” valójában nem egy földrajzi helyet jelöl, hanem kísérlet a wuxia hagyományok „jianghu” fogalmának magyar folklórközegbe helyezésére. A jianghu (szó szerint „folyók és tavak”, Csongor Barnabásnál, a regény fordítójánál „a Folyam és a Tó vidéke”) a hivatalos, törvényes keretek közé szorított társadalmi renddel párhuzamosan létező közeg, fizikai határok nélkül. Egy miliő, amit elismert harcosok, szerzetesek, befolyásos figurák, titkos közösségek és más, a többség által a jianghu tagjának elfogadott személyek népesítenek be, sokszínű kapcsolatrendszerrel összekötve. Kialakulásának előfeltétele a válságos társadalmi rend, például a hivatalnokok következmények nélküli visszaélései nyomán. Modern szövegkörnyezetben használják a szervezett bűnözés, az alvilág szinonimájaként is, de kifejezheti a legkülönfélébb – pl. szakmai, érdeklődésbeli – csoportok körülírható közösségét is. 

A jianghu tagjainak általában a polgári nevük mellett vitézi nevük is van, amelyet leginkább a beavatottak használnak egymás között, kívülállók nem feltétlenül ismernek. A wuxia filmekben gyakran „xia” a megszólítása az ismeretlen hősöknek, ami nagyjából annyit tesz, hogy „vitéz”. Egy másik, szintén a wuxia közegben elterjedt kifejezés a „hao han”, amit a hősök egymás közt, egymásra használnak („derék legény”, vagy valami ilyesmi lehetne magyarul). Hölgyek is lehetnek „derék legények”. Salló Sára, vagyis Toportyán tehát simán belefér a szórásba - erre utal az 5Pallos első részének címe: Az öt szegénylegény (amivel még rá is játszottam kicsit, hogy itthon is hallottam már vegyes ivarú társaságot lelegényezni).

Az 5Pallosba is szerettem volna egy megszólítást, amit nem használ bárki bárkire, ellenben kifejezi, hogy a megszólító a megszólítottat a berekhez tartozónak tekinti. Számtalan kifejezés közül (pl. vitéz, lovag, hős, bajnok, harcos stb.) a leventét választottam, mert ennek van számomra valami archaikus, népmesei csengése. Elfér egy fantasy történetben, de mégis ritkán találkozni vele - ha egyáltalán-, emiatt ezt találtam legalkalmasabbnak egy új fogalom, vagy inkább jelentésárnyalat megalkotására. Amikor azt hallom, hogy "levente", nem az 1920-as évek és a II. világháború közti időszakban működő Leventeszervezetek tagjaira, hanem Arany Toldijának „szép magyar leventéire, aranyos vitézeire” asszociálok, így egyfajta nosztalgiafaktort is remélek az áthallástól. A nosztalgia pedig manapság menő a magyar képregényekben. 😉 

Az első és második kép saját fan art a Vízparti történet karaktereiről.

5Pallos - Honnan jött a cím?

Az 5Pallos címe természetesen a 5Panels képregényalkotó csapat nevének fantasy világba illő változata. Ezért is írjuk egybe, számmal és nagy P-vel, hogy következetesek legyünk a mintához. Hogy a 5Panels-t miért úgy írjuk? Mert csak. 😎 Fontos még, hogy a csapat nevét "fájv panelsznek", a képregény címét "öt pallosnak" mondjuk. Ne hagyjuk megkavarni magunkat! 😃 Külföldiül biztos nem is azt jelentené, amit én szeretnék, már csak azért sem lenne úgy értelme...de ha mégis, SEJTEM, MIT JELENTHET, NEM KELL FIGYELMEZTETNI, KÖSZI! 😉😄

Eredetileg nem is ez lett volna a címe, hanem valami olyasmi, hogy Nádifarkasok, az egyik fő ihletadó, a Vízparti történet miatt (amiben a hősök a mocsárban táboroznak, lásd az előző bejegyzésben). Ez utalt volna a szereplők harcmodorára és az egyik karakter, Toportyán nevének eredetére. És ők is a mocsárban laktak volna, nem az erdőben, ahová végül írói szempontok miatt költöztettem őket. Egy beszélgetés során Tálosi András (Spuri, az EpicLine magazin főszerkesztője) javasolta, hogy legyen a történet egy pontján olyan geg, amikor valakik nyelvbotlás miatt kimondják, hogy 5Panels, és emiatt jó lenne ehhez hasonló csengésű nevet adni a főhősök csapatának. A gegben nem vagyok biztos, de a név szerintem találó, mivel a pallos a bíráskodás, az erőszakkal történő igazságszolgáltatás szimbóluma is lehet. Mondjuk Táltosék öten egyelőre önbíráskodnak, saját maguknak adományozták a pallosjogot...

Az ábrán a logó próbaverziói láthatók. Lefutottuk a kötelező köröket a mintával túldíszített és az egymásba akasztott dupla L-es tipóval (ami pláne gáz amiatt, hogy egy négyest is kirajzol). Az ördögfiókás nyert ördögfióka - igazából ninja busó - nélkül. A későbbiekben lehet, hogy variálok még rajta, mert gyorsan kellett dönteni, továbbá nem vagyok tipográfus. Az 5-ös számra valaki azt mondta, S-nek olvasható, azzal talán még kezdek valamit.

 Ha valaki kíváncsi lenne rá, a címfelirat betűtípusa:
- 5-ös szám: Edo SZ http://www.dafont.com/edo.font
- bötük: Dwarven Stonecraft http://www.dafont.com/dwarven-stonecraft.font

5Pallos - Önéletrajzi fantasy

Elég sok rövid, pároldalas képregényt készítettem már, de egy idő után úgy éreztem, ilyen terjedelemben nem igazán lehet emlékezetes munkát alkotni. Ez persze nem teljesen igaz, de hogy a jövőre nézve nem ragadhattam le itt, az is tuti. Mert hát sorozatra sorozat írásával lehet gyúrni, kétszáz oldalas "egész estés" képregény kötetre meg ilyenek írásával (természetesen csak az után, hogy megszereztük az alapokat pár rövidebb munka során). Belevágtam hát első sorozatomba, melynek nyitóepizódja 2015-ben jelent meg az EpicLine magazin 13. számában.

Az egész azzal kezdődött, hogy képregényalkotó csapatunk, a 5Panels lassan betölteni készült fennállásának ötödik évfordulóját. Erre az alkalomra többet kellett villantani a szokásos, tortapusztítással egybekötött évfordulós beszélgetésnél a KépregényKedvelők Klubjában*, és mivel képregényalkotó vagyok, rögtön egy különleges képregény lehetősége ugrott be.

Az 5Pallos kitervelésekor elsősorban arra gondoltam, hogyan formálhatnám érdekes képregénnyé a 5Panels csapatának történetét. Már régebben is játszottam a gondolattal, hogy összeboronálom ezt az ötletet egy híres kínai regény, a Vízparti történet egyik eseményszálával. Az, ahogy Toronyhordozó és csapata a kancellár kincsének elrablása után csak nagy nehezen lelt menedékre egy vízparti rablóerődben, igencsak emlékeztet engem arra, ahogy mi a kezdeti időkben placcról placcra vándoroltunk, hogy együtt rajzolhassunk képregényeket, mert mindenhonnan kiutáltak, elzavartak minket, majd végül az ELTE-TTK épületében (a Duna-parton, hoppá!) találtunk biztos tanyát akcióink kiterveléséhez. Ezt átültetve a mi világunkba eleinte túl absztrakt elképzelésnek éreztem, de eszembe jutott, hogy mi van, ha nem az eseményeket helyezem modern környezetbe, hanem a karaktereinket egy kalandtörténetbe? Így jött egy generikus wuxia-, majd a Szekerce és Szemerce** univerzuma a képbe. Ez utóbbi első epizódját szintén én írtam és rajzoltam, díjat is nyertem vele, így jó ötletnek tűnt ezzel kezdeni valamit. 

A Szekerce is jó adag magyar népmesei hangulattal van megpakolva, de az 5Pallosnál igyekszem erre még jobban rájátszani, hogy még ízesebb, a közönséges fantasy mesék sorából jobban kiemelkedő valami legyen belőle. Ennek eszközei például ismert népdalok jellegzetes képeinek (lásd első rész, 10. oldal 1. panel, "érik a szőlő...-két szegénylegény...") megjelenítése, tipikusan magyaros szófordulatok, elnevezések, de erről a későbbi posztokban bőven lesz még szó, mert kihatással van a karaktertervezéstől kezdve sok mindenre.

Szóval az 5Pallos főszereplői a kiinduló elképzelés szerint valós személyek képregényes alteregói. Azonban nem itt fordult elő először, hogy alkotótársaimról készítettem rajzokat. Rendszeresen szerepeltettem némelyiküket plakátjainkon, közös képregényeinkben, de az alábbi példa a kedvencem. Az egyik első ilyen rajz egy közös nyári kirándulás után készült, ugyanis a helyszínen elfelejtettem fotózni, de mégis fel akartam tölteni valamit a 5Panels e célra fenntartott facebook mappájába emlékként. A rajzon a nap számomra legizgalmasabb jelenete látható, a szereplők közül pedig rögtön három is a leendő 5Pallos gárdából.

A következő rajz egy hagyományos nyárbúcsúztató piknikünkhöz kötődik, ugyanis az eseményre készült "plakát" egy részletét láthatjuk (felül a nagy szöveges figyelemfelhívó részt levágtam). Pont ez volt a program, mint a képen: kicsaptuk a pokrócokat a Margitszigeten, vittünk csomó képregényt közösen tanulmányozni, de előbb fellőttük egy szép platánra a 5Panels-zászlót (az első általunk szervezett képregényes nyári táborra készült még korábban). Az ehhez hasonló rajzokon alakítottam ki apránként azt a formarendszert, ami alapján a csapattagjainkat formáztam meg 5Pallos szereplőkként. 

 A történet szövését eleinte nagyban befolyásolták a valóságban velünk történt események, de az első két epizód megjelenése után a kritikák ezt negatívumként hozták fel. Erről egy képregényfesztiválon beszélgettem valakivel, és arra jutottunk, hogy ha egy Bakuman jellegű slice of life sztorit hoztam volna ki belőle a valódi események és személyek kissé dramatizált, de tényleges jelenlétével (amilyet eredetileg akartam, de azt hittem, épp azt fogják öncélú propagandának érezni, és sokak megsértődtek volna), jobban átjött volna a lényeg azon olvasóinknak, akik személyesen is ismernek minket. Mégpedig azért, mert a jelenlegi formájában az absztrakció felnagyítja a "dicsőséges pillanatokat", amitől a saját vállunk veregetésének tűnhet az egész. 

Kicsit megnyugodtam, amikor ezzel kapcsolatban végeztem egy mini közvéleménykutatást az 5Pallos facebook csoportjában, és kiderült, hogy aki a sorozat előtt nem is hallott rólunk, észre sem vette volna, hogy van valami turpisság a dologban, nem csak egy - itt jó értelemben vett - közönséges kalandképregény, ha nem direkt ezzel harangozom be. Ugyanis lehet, hogy a valóságból merítettem az eseményekhez és karakterekhez, de az elejétől fogva figyelek rá, hogy önmagukban is illeszkedjenek a történetbe. Észrevettem viszont még egy érdekes jelenséget: amint kijelentettem, hogy lesznek benne belsős utalások, már a csapat is mindenben azt látta, és olyan jelentéseket költöttek bele minden jelenetbe, amikre én nem is gondoltam. Ennyire kétélű fegyver, hogy milyen szöveggel promózzuk a képregényünket! 😃

A későbbiekben mindenesetre kerülöm a direkt 5Panels-es belsős poénokat és utalásokat a képregényben, de az itteni blogos írásaimban továbbra is hivatkozok ezekre, mivel rengeteg cikk már rég megíródott az 5Pallos facebook oldalára, amikben pont ezekről rántom le a leplet. A karaktertervezésről szóló írásaimban is elő kell vennem a személyeket, akik a modelljeim voltak, mert a poénon kívül írói szempontból is érdekes lehet, hogy meglévő adottságokhoz hogy terveszek jelmezeket, háttérsztorit, tulajdonságokat, neveket.

 * A KépregényKedvelők Klubja egy ingyenesen megtekinthető programsorozat - képregényes tematikájú beszélgetés meghívott szakmai vendégekkel -, melyet több mint egy évtizede szervez Kiss Ferenc képregényíró és -gyűjtő havi egy alkalommal a budapesti kArton Galériában.

** A Szekerce és Szemerce hihetetlen kalandjait 2013-ban indítottam az EpicLine magazin 2. számában, színezői Kiss Judit és Koska Zoltán voltak. Az epizód Alfabéta-díjat nyert 2014-ben. A második résztől Koska Zoltán és Tálosi András viszik a sorozatot: http://epicline.goobo.hu/szekerce-es-szemerce-extrak/