Mangatábor Japánban 6. - Marketinges beszélgetés és ikinari dango

Az előző részben meglátogattuk az Aso Népfőiskolát, ahol egy különleges filmprojekt készültébe nyertünk betekintést, és mangakáktól kérdezgethettünk másfél órán át. A következő nap szintén itt voltak a programok, a legújabb blogbejegyzésből megtudhatjátok, mik!

A keddet teljes egészében az iskola területén töltöttük. Megint kérdezgetős eseménnyel kezdtünk, csak most főleg a kiadó marketingvezetőjével. Engem leginkább a japán és a hazai képregénykiadás marketinges oldalának a különbsége érdekelt, ezért is kérdeztem idevágó dolgokat még előző nap. A válasz viszont jobb helyen van itt, mert ezen a beszélgetésen kaptunk pár kiegészítő információt. Szóval arra voltam kíváncsi, hogy egyrészt milyen csatornákon történik Japánban a mainstream mangakiadványok megismertetése a közönséggel, másrészt pedig, hogy az alkotók mennyire vannak ebbe bevonva.

Az elmúlt több mint nyolc év tapasztalata és más hazai képregényalkotók, kiadók véleménye alapján úgy látom, itthon túl nagy költséggel járna egy komolyabb reklámhadjárat a várható bevételhez képest, ezért nagy szerepe van / kéne lennie a közösségi média nyújtotta lehetőségeknek. Bár képregényeink jelentős része szerzői kiadás, és esetükben magától értetődő, de a kisebb-nagyobb kiadók által felkarolt projekteknél is fontos, hogy maguk az alkotók is kivegyék részüket az érdeklődés generálásából.

A japán piacon, ugyan nincs tiltva, de jellemzően nincs szükség az alkotók ilyen jellegű bevonására. Persze, szervezhetnek nekik időnként nyilvános dedikálásokat és hasonló eseményeket, de messze nincs akkora szerepe például a facebook megosztásaiknak, mint nálunk. A vevőcsalogatást ugyanis a kiadók marketingosztálya és a könyvesboltok (!) tekintik feladatuknak, és ebben utóbbiak szerepe kiemelkedő.  A nagyjából kilencezer könyvesboltból kábé háromezer hajlamos az együttműködésre, ezeket a kiadók könyvügynökök közvetítésével környékezik meg.

Mondani se kell, hogy Japánban a hazai helyzet ellenkezője áll fenn, vagyis nagy üzlet a képregény, a könyvesboltok komoly forgalmat bonyolítanak le belőle, ezért érdekeltek a hatékony reklámban. Emiatt sokszor kiemelt polcokon kerülnek bemutatásra, ingyenes minták (egy-egy fejezet) kerülnek kihelyezésre, és a kiadó által megbízott ügynökökkel közösen egyéb módszereket is kidolgoznak a vásárlás ösztönzésére.

Egy átlagos, viszonylag frissen debütált alkotó sorozata kötetenként úgy tizenötezer példányban jelenik meg első körben, míg egy menő mangakáé háromszázezer példányban. Oda Eiichiro One Piece sorozatát a hype mozdony teljes sebességgel elcsapta, és kötetenként hárommillió fölött tolja maga előtt ki tudja, meddig. Az első 3 in 1 kötet alapján, bevallom, nem vagyok annyira oda érte, de objektíven nézve könnyű belátni, miért tetszik olyan sok embernek. 

Kriptozoológiai felfedezés a suli udvarán

Mivel előadónk editorból lett marketinges, ezen a területen is tájékozott. A szerkesztői munkakörrel kapcsolatban említette például, hogy egy-egy editor akár tíz, még nem publikált alkotóval is foglalkozhat párhuzamosan, mellettük akár három olyannal, akinek jelenleg sorozata fut. Ezekből párat leadhat a beosztottjainak. Ő a manga első olvasója, a véleménye sokat számít a munka folyamán. Emellett feladata az is, hogy segítsen a kutatómunkában az alkotónak, amivel időt takarít meg neki. Az sem túlzás, hogy először az editor megy el a moziban megnézni a filmeket, ami érdekelheti az alkotót, hogy beszámoljon, melyikre érdemes beülnie, melyik alkalmatlan az inspirálódásra. Tekintve, hogy egy heti megjelenésű magazinnál alkalmanként kb. 18 oldalt le kell tenni az asztalra, én már nem lepődök meg semmi ilyesmin.

Az időbeosztás úgy néz ki, hogy első nap az editor és a mangaka összeülnek egy meetingre, ahol részletekbe menően megbeszélik, hogy alakuljon a következő epizód. A harmadik nap végéig el kell készüljön a name (= rajzolt forgatókönyv), habár a valóságban ez sokszor csúszik. Ha minden jól megy, négy nap marad rajzolásra, amibe egy vagy több asszisztens is besegít. Ezalatt az editor tűkön ül. Chris mondta, hogy náluk is be van készítve egy ágy az irodába arra az esetre, ha az utolsó pillanatban, az éjszaka közepén futna be az anyag, amit persze meg kell várni. Ha valaki csak író, akkor is marad ez a beosztás, csak amíg az illusztrátor rajzol, bemutathatja a következő rész írott vázlatát.

A saját rekordom eddig 26 oldal egy hónap alatt, és ez csak a rajzolás, kihúzás, digitális utómunka. Az írás, ha sokat kell konzultálni, többször is átíratják a történet vázát, átrajzoltatják a képes forgatókönyvet, lehet még egy hónap is pluszba. Az is igaz viszont, hogy ez polgári meló mellett van így, ha csak mangával foglalkoznék, gyorsabban is mehetne. Illetve remélem, amúgy is gyorsulok idővel. De felhívták rá a figyelmünket, hogy a fenti tempó egyelőre nem él a Comic Zenonnál, és tőlünk sem várják most el. A heti sorozatok alkotóira meg tekintsünk úgy, mint profi atlétákra, akik semmi másra nem gondolnak, csak a mangára, mert annyira azért nem magától értetődő, hogy ha valaki hivatásos alkotó, akkor automatikusan bírja is ezt az ütemet. Azt csak én teszem hozzá - így pszt, magunk között szólva -, hogy erre gondoljunk, mielőtt rinyálunk, hogy ez meg ez a mangaka lustálkodik ahelyett, hogy tolná ki magából az új részeket, hogy mi ingyen letölthessük.  

Ebédre megint a helyi nénik főztek nekünk. Az uzsis sátrak most nem a sportpályán, hanem a főépület és a tornacsarnok közötti-mögötti füves placcon lettek felhúzva. Onigiri és ikinari dango volt a menü gombalevessel, előbbieket akár magunknak is elkészíthettük a segítségükkel. Én meghagytam másnak ezt a lehetőséget, és amúgy is sebes volt a kezem (nem hiszitek el, a napok óta tartó ötpercenkénti cipőcsere közben véresre dörzsölődött az egyik ujjam), úgyhogy csak a háttérből figyeltem. Az ikinari dango egyébként Kumamoto prefektúra híres nasija. Könnyen és viszonylag gyorsan elkészíthető, ezért tipikus vendégváró falat. Egy karika édesburgonyát ankóval, vörösbab pasztával kennek meg, majd becsomagolják (recepttől függően) rizslisztből gyúrt tésztába, és meggőzölik. Az eredmény a magyar ízlésnek csak enyhén édes, viszont elég laktató, ezért nem csak édességként fogyasztható.

Már tervezem, hogy itthon megpróbálkozok vele. Múltkor nem találtam meg mindent hozzá az Ázsia bt.-nél, helyette létrehoztam életem első két onigirijét. Vettem hozzá sushihoz való rizst (származási hely: Olaszország...de gondolom a fajta a lényeg), elég jól tapadt is, hogy gyúrni lehessen. Kicsit megégettem, de a nagy része használható volt. Nem akartam elsőre nagyon flancolni, úgyhogy csak felaprított, medvehagymás sült tofut tettem bele, annak meg a beledarált gaz dacára sem volt sok íze. Mint kiderült, attól a rizsgombóctól pedig undorodom, amit két perccel azelőtt a saját kezemmel nyomorgattam. Azért csak megettem. A háromszög nem ment elsőre, gömböcöt csináltam, és betekertem egy fél norilapba  Nem volt nagy kaland, de legközelebb jobban kitalálom. Vagyis legközelebb a tamagoyaki lesz műsoron, van már hozzá speckó szögletes serpenyő (ami erre való, nem a grillserpenyő, amit nem csak egyetlen boltban kapni), mirin, szójaszósz..

Erről jut eszembe, a tekiket az előző esti étteremben valószínűleg már megfőzték azóta. Nem láttam jól, hogy milyen fajhoz tartoztak, de azt tudom, hogy a kínai lágyhéjú teknőst (Pelodiscus sinensis) nagy számban tenyésztik étkezési célra Japánban is. Azért pont ezt a fajt, mert olyan, mint a tilápia a halgazdálkodásban: jól viseli a gazdasági tartás körülményeit, és szinte bármilyen takarmányt hasznosít. Itthon is találkozhattok vele néha állatkereskedésekben, a rokonságomban is tart valaki egyet már évtizedek óta. Igencsak vágósúlyban van, de mi családtagként kezeljük.  

Ki tudja, miért, de egy gyerekcsoport is ugyanott piknikezett. Biztos valami tábor volt nekik is a környéken. Jól megnéztek. A tévések is, akik le-lecsaptak a gyanútlan Master Class tagokra, egyszer épp rám. A riporter egy bolondos fickó volt, érzésem szerint egy ilyen "nézd, de vicces ez a külföldi" műsorhoz gyűjtöttek anyagot. Nem tudtam felvenni a tempóját bohóckodásban, meg nem is áll nekem jól, és nem is mindig értettem, amit mond, ezért többször is csak álltam ott bután, de nem éreztem őket tolakodónak vagy ilyesmi. Emberünk kérdezte, mi tetszik Takamoriban, és mi a kedvenc mangám. Hát a hegyek és Bakuman meg Dragon Ball. Na utóbbit nem tudom, miért mondtam, de ezerszer is megbántam, mert aztán ott kellett kamehamésat játszani! 😃 Aztán nekiállt teleportálgatni körülöttem, és még rám néztek furán, amikor nem értettem, hogy mit csinál - nem is vagyok igazi Dragon Ball rajongó, csak egy pózer! 😂 És tényleg, a DBZ utáni bármilyen inkarnáció már csak rétestészta a szememben.

A hátralévő időben bóklásztam kicsit a suli mögötti kuckók körül, ahol egy nagy kennelben - inkább egy ráccsal kerített komplett kertben - golden retriever jellegű kutyák jöttek izgalomba azon, hogy mi a ménkűt keres itt ennyi ember. Voltak cicák is - egy mezei cirmos és egy vörös csonkfarkú. Utóbbi azonnal odament mindenkihez, és eldobta magát, hogy dögönyözzék. Az ugatásra és a hangos beszédre sem jött ki senki a kuckóból. Utólag tűnt csak fel, hogy tulajdonképpen sehol nem láttunk embereket - mintha mindenki bezárkózott volna a gaijinapokalipszis idejére. De az is lehet, hogy a környékbeli házak lakói voltak a vendéglátók, kisegítő személyzet, szakácsok stb. A helyi állatvilág minden esetre úgy néz ki, nem bánta a jelenlétünket. Mondjuk levelibéka nem volt, pedig az indulás előtti hónapokban azzal promózták a helyet - hát csalódnom kell?

És ha már kisállatok, a múltkor elfelejtettem említeni, de most pótlom. Nézzétek, mit nyertem előző este! Mert természetesen a szálloda lobbijában is van pár gachapon gép, még ha nem is nagy, vagy különösebben izgalmas választékkal. Szóval ez itt a nyestkutya a Tanuki to Kitsune mangából és animéből - háttal. De hogy maga a tárgy mi lehet, fogalmam sincs. Valami csíptető, de elég gyenge. Kislányok hajába való? Papírokat kell összefogni vele? Felbontott chipses zacskót lehet vele visszazárni? A forrásmű dizájnja nagyon bejön, én is szeretnék megtanulni ilyen egyszerű, de hatásos karaktereket rajzolni. És egy egész világot köréjük, ami még annál is nehezebb nekem. Minden részletet ugyanabban a stílusban tervezni meg, mint a karikat.

Az ebédszünet után a tornacsarnokban gyűltünk össze a következő programhoz, ami nem volt más, mint az első Nemzetközi Mangakonferencia a SMAC! szervezésében. Innen folytatjuk majd a következő cikkben, mert egy kicsit sűrű lesz a dolog, sok érdekesség elhangzott, amit érdemes lehet összegyűjtenem!

Folytatása következik!